Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. Az MTI a Buckingham-palota bejelentése alapján arról ír, hogy az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
Starmer, aki alig több mint két évig állt a munkáspárti brit kormány élén, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt elmondott utolsó miniszterelnöki beszédében úgy fogalmazott: munkája befejeződött, de kormányfőként eltöltött időszakában sikerült Nagy-Britanniát és a Munkáspártot is megerősítenie.
Beszéde után hajtatott felesége társaságában a Buckingham-palotába, ahol az uralkodó audiencián fogadta a házaspárt.
Keir Starmer az audiencia során ajánlotta fel lemondását a kormányfői posztról, és kérését a palota hivatalos beszámolója szerint III. Károly elfogadta. Starmer ezt követően a Munkáspárt kormányzati tisztség nélküli alsóházi képviselőjeként távozott a palotából.
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.




