2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.

A magyar kormány visszavonta Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter, helyettese, Marcin Romanowski, valamint Ziobro felesége, Patrycja Kotecka-Ziobro menekültstátuszát – közölte csütörtökön a lengyel kormány.

A Reuters cikke szerint a döntés azt jelenti, hogy a három érintett elveszíti azokat a menekült útiokmányokat, amelyek lehetővé tették számukra, hogy elhagyják Magyarországot, közvetlenül azután, hogy hivatalba lépett Magyar Péter új, Európa-párti kormánya. Romanowskinak, Ziobrónak és feleségének még Orbán Viktor korábbi miniszterelnök biztosított menedékjogot.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az X-en azt írta:

„Írásos megerősítést kaptam arról, hogy Magyarország visszavonta Marcin Romanowski, Zbigniew Ziobro és Patrycja Kotecka-Ziobro menekültstátuszát.”

Hozzátette, hogy a magyar hatóságok az úti okmányaikat is érvénytelenítették. „Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, de őrölnek” – fogalmazott. A lengyel ügyészség hatalommal való visszaélés miatt kívánja felelősségre vonni Ziobrót és Romanowskit.

A két politikus ügyvédje, Bartosz Lewandowski szerint a lengyel kormány erőteljes nyomást gyakorolt az új magyar vezetésre annak érdekében, hogy megvonják védenceitől a nemzetközi védelmet. Lewandowski azt állította, hogy 2023 óta a lengyel állami apparátus egészét a politikai ellenzék üldözésére használják fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
Nemzetközi A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:10
Elkezdődött a világszerte nagy érdeklődéssel várt amerikai félidős választás.    
Nemzetközi Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:51
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG