2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába különböző tengeri útvonalon. 

Összesen 144-en tűntek el vagy haltak meg a múlt héten Mauritánia partjainál az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kedden közzétett összesítése szerint.

Matthew Saltmarsh, a szervezet szóvivője azt közölte, a parti őrség július 18-án talált rá egy eltévedt hajóra, amely akkor már csaknem 25 napja sodródott az Atlanti-óceánon, hozzátéve, hogy a csónak Gambiából indult, a fedélzetén lévők pedig Spanyolországba akartak eljutni.

Úgy tudni, a hajón lévő élelem és ivóvíz már az indulást követő tíz napban elfogyott. Elmondta, hogy a túlélők között két gyermek is van, aki az út során az összes, vele utazó családtagját elvesztette, hozzátéve, hogy a gyermekeket jelenleg kórházban ápolják.

Az ENSZ adatai szerint egy hét alatt 144 menekült halt meg a tengeren
Az ENSZ adatai szerint egy hét alatt 144 menekült halt meg a tengeren
Fotó: DepositPhotos.com

Arról is tájékoztatott, hogy alig néhány nappal korábban a térségben egy másik csónakra bukkantak, amelynek utasai közül egy ember már nem élt.

Július 14-e és 18-a között három mentési akcióban összesen 387 embert helyeztek biztonságba a Mauritánia partjainál lévő Nouadhibou közelében. Az UNHCR felhívta a figyelmet, hogy a Nyugat-Afrikát a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekkel összekötő vízi útvonal továbbra is az egyik leghalálosabb útvonal az Európába igyekvők számára, részben a csónakok túlzsúfoltsága és rossz állapota, illetve az Atlanti-óceán kiszámíthatatlan, gyorsan változó időjárási körülményei miatt.

Bár a szervezet hangsúlyozta, hogy a Kanári-szigetekre érkezők száma 61 százalékkal csökkent 2025-ös arányhoz képest: július 15-ig 4400 érkezést regisztráltak, figyelmeztetett arra is, hogy a mostanihoz hasonló hajószerencsétlenségek azt mutatják, továbbra is sokan vállalnak rendkívüli kockázatokat annak érdekében, hogy Európába jussanak, hozzátéve, hogy sokan akár 2000 kilométerrel távolabbról is nekivágnak a veszélyes útnak. Az UNHCR adatai szerint 2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába a fő tengeri útvonalakon. Ez a szám 2025 első hat hónapjában 65 407 volt.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG