2p

Orosz támadás érte kedden hajnalban Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Sajtóbeszámolók szerint ez többek között áramkiadásokat eredményezett.

Lengyelország erre válaszul repülőgépeket indított, hogy a légterét védje az Ukrajna nyugati része ellen indult orosz támadások közepette.

A Reuters azt írta, hogy világidő szerint hajnali 6:20-kor szinte egész Ukrajna területén légvédelmi riadó volt érvényben. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a főváros Szvjatoszynszkij negyedében ablakokat rongált meg a lakóházak közelében lehulló törmelék. Az energiaügyi minisztérium közölte, hogy számos megyében, köztük Kijevben és a környező régióban rendkívüli áramszünetet rendeltek el, miután Oroszország ismét megtámadta az ukrán energiatermelő létesítményeket.

A közel négy éve tartó háború alatt Oroszország ismétlődően csapásokat mér Ukrajna villamosenergia-hálózatára és energetikai létesítményeire, különösen igaz ez a téli hónapokra. Az oroszok így próbálnak zavart okozni például a lakossági fűtésben, de nyomást gyakorolnak a gazdaságra, a logisztikára és külön a fővárosra is.

Lengyelország kedden közölte, hogy lengyel és szövetséges repülőgépeket vetettek az ország légterének védelmében, miután orosz légicsapások érték Ukrajna Lengyelországgal határos területeit. A lengyel hadműveleti parancsnokság az X-en közölte:

Ezek az intézkedések megelőző jellegűek, amelyek a légtér biztosítását és védelmét célozzák.

A Guardian szerint az orosz fegyveres erők hétfőn késő este Ukrajna fekete-tengeri kikötővárosát, Odesszát támadták. Az egyik ilyen támadás az odesszai régió kikötői és energetikai infrastruktúráját célozta, ami tűzvészt okozott egy nagyobb kikötőben és megszakította több tízezer ember áramellátását. Emberi áldozatokról nem érkezett jelentés. Az egyre intenzívebb támadásokról itt írtunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG