3p

Az Azerbaijan Airlines járata lezuhant, 38 ember életét vesztette. Ilham Alijev vizsgálatot rendelt el.

Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke bejelentette, hogy bűnügyi vizsgálatot indítottak az Azerbaijan Airlines egyik utasszállító repülőgépének szerda hajnalban Kazahsztánban történt balesetével kapcsolatban, amelyben legalább 38 ember életét vesztette, írta meg az Euronews. A tragédia további 29 túlélőjét közeli egészségügyi intézményekben látják el.

Az Azerbaijan Airlines 8432-es járata Bakuból indult Groznijba, amikor Aktau városának közelében kényszerleszállás közben lezuhant. Alijev az esemény idején úton volt Szentpétervárra, hogy részt vegyen az Oroszország által szervezett Független Államok Közösségének informális csúcstalálkozóján. Az elnök repülés közben értesült a tragédiáról.

„Amikor értesültem a tragikus eseményről, azonnal utasítást adtam a visszafordulásra Bakuba. A levegőből adtam meg a szükséges utasításokat, és azonnali lépéseket tettem” – mondta Alijev egy hivatalos tájékoztatóban.

Az elnök Bakuba érkezése után rendkívüli kormányülést hívott össze és elrendelte egy vizsgálati bizottság felállítását. „A bizottság feladata, hogy teljes mértékben kivizsgálja a baleset körülményeit, feltárja az okokat és a részleteket, valamint rendszeres tájékoztatást adjon nekem és az azerbajdzsáni közvéleménynek” – mondta Alijev, aki szerint egyelőre túl korai lenne spekulálni a baleset okairól. „Különböző elméletek vannak, de az ügyet alaposan ki kell vizsgálni. Ezért most nem szeretnék semmilyen feltételezésről beszélni.”

Furcsa képek a közösségi médiában

Az első jelentések szerint a gép kedvezőtlen időjárási körülmények miatt változtatta meg az útvonalát, és Aktau repülőterét választotta kényszerleszállás célpontjául. A FlightRadar24 adatai szerint a repülőgép utolsó perceiben jelentős magasságingadozásokat mutatott, mielőtt a földhöz csapódott.

A közösségi médiában megjelent videófelvételek a gép nehéz landolási kísérleteit és a becsapódás utáni tűzgolyót ábrázolják. 

Alijev hangsúlyozta, hogy az azerbajdzsáni nyilvánosság rendszeresen tájékoztatást kap a bizottság munkájáról és a bűnügyi nyomozás előrehaladásáról. Az Azerbaijan Airlines szóvivője közölte, hogy a légitársaság teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, és minden szükséges támogatást biztosítanak az áldozatok hozzátartozóinak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG