2p

Emmanuel Macron francia elnök a szélsőségek elleni szavazásra buzdította a franciákat a június 30-án és július 7-én esedékes kétfordulós előhozott nemzetgyűlési választásokon, amelyeket a pártjának az európai parlamenti választásokon elszenvedett veresége után írt ki.

"Június 9-én egy nagyon súlyos, nagyon nehéz döntést hoztam, és elmondhatom, hogy ez nagyon sokba került nekem. Nem, nem, nem, nem szabad félni" - mondta a köztársasági elnök péntek este az elnöki rezidencia, az Élysée-palota udvarán a Zene Ünnepe alkalmából rendezett koncerten. A köztársasági elnök arra utalt, hogy a döntését nagyon ellentmondásosan fogadták a politikai pártok és az elemzők, miután arról előzetesen még a kormánya tagjaival sem konzultált, így meglepetésként érte az egész országot.

Vannak olyan szélsőségek, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül! Most felelősségteljesen kell viselkednünk - mondta az államfő
Vannak olyan szélsőségek, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül! Most felelősségteljesen kell viselkednünk - mondta az államfő
Fotó: EPA/MTI

A parlamenti választások legnagyobb esélyese az európai választáson is győzelmet arató, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN), amely egy pénteken közzétett mandátumbecslés szerint 250-300 képviselői helyet szerezhet meg az 577 fős nemzetgyűlésben.

Az abszolút többséghez 289 helyre van szükség. Eszerint a felmérés szerint, amelyet az Odoxa intézet készített a Le Nouvel Obs című hetilap megbízásából, az Új Népfront nevű baloldali összefogás 160-210 képviselői helyet, az elnöki tábor pedig 70-120-at tudna megszerezni, ha most vasárnap lennének a választások.

Korábban Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője, korábbi és 2027-es elnökjelöltje úgy vélte, "egy esetleges politikai válságból az egyetlen kiút az lenne, ha az elnök lemondana", de hozzátette, hogy ő ezt nem fogja kérni. Emmanuel Macron június 12-i sajtótájékoztatóján jelezte, hogy nem mond le, bármi is legyen a nemzetgyűlési választások eredménye. (MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lázadás miatt emeltek vádat a dél-koreai elnök ellen
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 16:57
Összeesküvést szervezett többek között az akkori védelmi miniszterrel.
Nemzetközi Lecsapott Lettországra az orosz árnyékflotta?
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 16:34
Külső behatásra vasárnap reggel megrongálódott egy optikai szálas vezeték, amely Lettország ás Svédország között fut a Balti-tenger fenekén – közölte a lett kormányfő.
Nemzetközi Milyen fegyverszünet? Halálos összecsapások voltak Dél-Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 16:05
Tizenegyen életüket vesztették, és több tucat ember megsebesült Dél-Libanonban az izraeli hadsereggel (IDF) kitört összecsapásokban.
Nemzetközi Az Egyesült Államok után Fehéroroszországban is elnököt választanak
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 15:08
Fehéroroszországnak nincs szüksége arra, hogy a Nyugat elismerje az elnökválasztást, amelyet vasárnap tartanak az országban – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető.
Nemzetközi Sikeres akciót hajtottak végre az ukránok, ez fájhat Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 13:15
Az ukrán erők ismételt csapást mértek az oroszországi rjazanyi olajfinomítóra – közölte vasárnap az ukrán vezérkar.
Nemzetközi Olaszország kőkemény döntést hozott az illegális bevándorlókról, indulnak a hadihajók
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 12:20
Olaszország újraindítja a partjaira érkező illegális bevándorlók Albániába szállítását, ahol táborokban helyezi el őket kiutasításukig.
Nemzetközi Szijjártó Péter megvétózhatja az oroszok elleni szankciókat
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 11:16
A holnapi, hétfői, európai uniós tagországok külügyminisztereinek ülése előtt világossá tettük: garanciák kellenek vagy az ukránoktól, vagy az Európai Uniótól arra, hogy a jövőben az energiabiztonságunkat nem fogják fenyegetni – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nemzetközi Trump és Netanjahu – malomkövek között őrlődve
Káncz Csaba | 2025. január 26. 10:20
Miközben Netanjahu hasznot húzhatna Izrael harctéri győzelmeiből, valójában a politikai túlélésért küzd. Az amerikai és az izraeli vezető elképzelései eltérnek egymástól. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Dróntámadás ért egy szudáni kórházat, sokan meghaltak
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 09:31
A kórházat ért támadásban több beteg, köztük nők és gyerekek is meghaltak.
Nemzetközi Elképesztő, hogy miket hordott össze Elon Musk a német szélsőjobb gyűlésén
Privátbankár.hu | 2025. január 26. 08:26
Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét mintegy 4500 résztvevővel az Alternatíva Németországért (AfD) párt szombaton, négy héttel a február 23-án esedékes előrehozott parlamenti választások előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG