2p

A Szabad Európa információi szerint a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a múlt héten tartott nagyköveti értekezleten beszélt erről a meghívott diplomatáknak Tuzson Bence igazságügyi miniszter.

A Szabad Európa most részleteket is megtudott a procedúráról, hogy Magyarország feladhatja tagságát a Nemzetközi Büntető Bíróságban. Eszerint a kormány határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a kilépésről, majd ha ezt a többség elfogadja, akkor hivatalosan is kezdeményezi az ICC-nél a kilépést. A lapnak egy, az ügyre rálátó forrása szerint a teljes folyamat akár egy évig is eltarthat.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hágai főépülete rácsokat idéz wikipedia
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hágai főépülete rácsokat idéz wikipedia
Fotó: wikipedia

Ez annyiban nem meglepetés, hogy elvileg az ICC magyar tagjának, Kovács Péternek is lejárt tavaly a mandátuma, de mivel a bíró még visz egy ügyet, annak lezártáig a testület tagja marad. A határozattervezet szövege forrásunk szerint hamarosan felkerülhet az Országgyűlés honlapjára — teszi hozzá a Szabad Európa.

A lap úgy tudja, hogy a politikai döntés a magyar kilépésről valójában már hetekkel ezelőtt megszületett, de a kormány még azt várta, hogy Donald Trump amerikai elnök hogy áll majd az ICC-hez. Miután február 5-én az amerikai elnök bejelentette, hogy – Netanjáhú elfogató parancsa miatt – szankciókat vet ki a hágai bíróságra, a „magyar kormány ezt zöld jelzésnek vette” – mondta a lap forrása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG