2p

A külföldön élő, 4-5 millió román állampolgár szavazata is döntő lehet.

Két nappal a hazai szavazóhelyiségek megnyitása előtt megkezdődött pénteken a romániai elnökválasztás második, döntő fordulója a külföldön berendezett 965 szavazókörben.

A külföldi választókörök pénteken mindenütt helyi idő szerint 7 órakor nyitottak. A voksolás közép-európai idő szerint csütörtökön 21 órakor kezdődött Új-Zélandon. Az első 12 órában 13 896 román állampolgár járult az urnákhoz, 77 százalékkal több, mint az első forduló első 12 órájában.

Az állandó választási hatóság (AEP) közlése szerint 1 016 327 bejelentett külföldi lakhellyel rendelkező felnőtt román állampolgár jogosult szavazni a mostani elnökválasztáson, közülük alig 6085-en iratkoztak fel levélvoksolásra. Péntek reggelig 3139 levélvoksot érvényesített az AEP.

A hatóság emailben értesíti a regisztráltak közül azokat, akiknek a szavazata nem érkezett meg időben postai úton, figyelmeztetve őket, hogy választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben.

A külföldön élő román állampolgárok számát a bukaresti kormány egyébként mintegy 4-5 millióra becsüli, de többségük továbbra is romániai állandó lakhellyel, a 17 988 218 nevet tartalmazó hazai választói névjegyzékben szerepel.

A román állampolgárok – lakhelytől függetlenül – bármelyik hazai vagy külföldi szavazóhelyiségben leadhatják voksukat, ha előtte nem szavaztak másutt, tekintettel arra, hogy a szavazólapok mindenütt azonosak.

Külföldön pénteken, szombaton és vasárnap is helyi idő szerint 7 órakor nyitnak, illetve 21 órakor zárnak a román szavazókörök, de vasárnap – időzónától függetlenül – mindenütt véget vetnek a voksolásnak amikor Romániában bezárnak a szavazókörök. A Romániától nyugatra lévő országban tehát kevesebb idő áll a román állampolgárok rendelkezésére, hogy leadják szavazatukat. Az újítással a bukaresti hatóságok azt akarták megelőzni, hogy a jelöltek az exitpoll-, illetve a részeredmények ismeretében mozgósíthassák a nyugati országokban élő támogatóikat, ahogyan történt ez a tavalyi érvénytelenített voksoláson, november 24-én.

A belföldön kialakított csaknem 19 ezer szavazókörbe vasárnap, helyi idő szerint 7-21 óra között várják a román választópolgárokat, hogy az ország következő államfőjéről döntsenek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG