2p

Lassan egy hónapja, hogy október 22-én holtan találták szállodai szobájában Vékás-Kovács Imre alezredest, katonai attasét, ám a halál oka még mindig kérdéses.

Sokan szívrohamra gyanakszanak Vékás-Kovács Imre katonai attasénál, de az alezredes már napokkal a halála előtt is rosszullétekre panaszkodott, így egyes források szerint akár mérgezés is állhat a háttérben.

A N'Djamenába akkreditált magyar katonai attasé a Magyar Honvédség kiváló és elismert katonája volt, aki azért utazott ki, hogy előkészítse a terepet a magyar missziónak. Ám az attasé október 22-én tragikus hirtelenséggel hunyt el, a szállodai szobájában találtak rá, de idegenkezűségre utaló jel nem merült fel – áll a Honvédelmi Minisztérium akkor kiadott sajtóközleményében.

Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy a hírszerzőt megmérgezték – tette hozzá az eset kapcsán rá egy nappal Káncz Csaba geopolitikai szakértő térségbeli forrására hivatkozva, aki szerint „akár csak teázás közben, vagy egy megbeszélésen is előfordulhat ilyesmi, ez elég tipikus és általános. Egészen hülye indok is lehet a mérgezés mögött. Valamelyik pozícióban lévő helyi katona veszélyeztetve érezhette a bizniszeit egy új szereplő által”.

Orbán Viktor fia, Gáspár (hátul középen) is megfordult már Csádban
Orbán Viktor fia, Gáspár (hátul középen) is megfordult már Csádban
Fotó: Fotó: YouTube / Direkt36

Azóta az attasé holttestét a Magyar Honvédség hazaszállíttatta, és azt mondták, halálának pontos okát Magyarországon vizsgálják majd ki. Mivel csaknem egy hónap telt el a rejtélyes elhalálozás óta, megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, van-e már eredménye a kiutazáskor még remek egészségügyi állapotban lévő attasé halálának kivizsgálása ügyében, de a honvédség ezt közölte:

„A kérdéses üggyel kapcsolatban a vizsgálat még tart, folyamatban lévő ügyről nem áll módunkban nyilatkozni” – írták lapunknak küldött válaszukban.

Átlagos halottkém vizsgálatok pár nap alatt le szoktak zajlani, ugyanakkor tény, hogy a törvényszéki boncolások olykor hetekig is elhúzódnak. Információink szerint azonban az sincs kizárva, hogy az eredményt titkosítani fogják. Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy a haláleset egyfajta üzenet volt Orbán Viktornak.

Arról, hogy a mennyire nem érti a világ a csádi magyar missziót, a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu cikkéből tudhat meg többet.

Címkék: Nemzetközi Csád

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG