5p

Gideon Szaár a köztévének adott interjút.

Az izraeli külügyminiszter szerint bátor lépés volt az amerikai légierő vasárnap hajnali támadása iráni nukleáris célpontok ellen. Gideon Szaár az M1-nek adott interjúban elmondta, hogy Izrael elkötelezett a gázai helyzet megoldásában, a Hamász fogságában lévő izraeli túszok hazahozatalában, és kész tovább bővíteni kapcsolatait Magyarországgal.

„Trump elnököt nagyon megdicsérném ezért a bátor döntésért, nem hiába nevezhetjük őt a szabad világ vezetőjének. Irán olyan ország, amely terroreszközökkel él Európa területén is, bizonytalanságot kelt a Közel-Keleten és egy szélsőséges rezsim vezeti. Ha atomfegyverük lenne, ez nagyon veszélyes lenne nemcsak Izraelnek, hanem a teljes régiónak, mert ahhoz vezethetne, hogy nukleáris verseny induljon a Közel-Keleten. Az atomfegyver eljutna a terrorállamokhoz és -szervezetekhez, mint amilyen például a Hezbollah Libanonban vagy a jemeni hutik” – mondta Gideon Szaár.

Az izraeli diplomácia vezetője felidézte: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kijelentette, hogy Irán atomprogramja nem felel meg a békés célú felhasználás feltételeinek, ám az irániak kigúnyolták ezeket a következtetéseket, és minden további nélkül nyitottak egy új létesítményt.

A közmédia felvetésére válaszolva, miszerint Iránban több száz halálos áldozatot követelt már a háború, a külügyminiszter azt mondta: amíg Izrael az iráni nukleáris program létesítményeit, rakétakilövő egységeket, továbbá katonai létesítményeket támad, addig az irániak folyamatosan és szándékosan civil célpontokat céloznak.

„Ez háborús bűncselekmény, ami nem megengedhető. Voltak halálos áldozataink, mindegyikük civil, ugyanakkor a légvédelmünk segítségével meg tudtuk akadályozni, hogy több halálos áldozat legyen. Tíz nappal ezelőtt, amikor a műveletet megkezdtük, tudtuk, hogy lesznek halálos áldozatok, de ha tovább késlekedtünk volna és Irán atombombát fejleszt ki, az sokkal nagyobb veszélyt jelentett volna az államunkra. Irán kijelentette, hogy elpusztítja Izraelt, ezért nincs más lehetőségünk, mint cselekedni”
– fejtette ki a politikus.

Az izraeli külügyminiszter szerint országa jól halad terve végrehajtásában, de még nem végeztek, vasárnap is folytatják. Hozzátette: előrehaladásuk jelentős. Hangsúlyozta, hogy nem az iráni emberekkel van konfliktusuk, a jelenlegi teheráni rezsim az, amelyik fel akarja számolni Izraelt. Ennek érdekében vesznek részt a Hamász és a Hezbollah képzésében, biztosítanak anyagi forrásokat számukra, és ezért szerettek volna atomfegyvereket is. „Egy fanatikus rezsimről beszélünk, amely már az Egyesült Államokkal szemben is fenyegetőleg lép fel. Remélem, hogy józan belátásra térnek, de vannak kétségeim” – jegyezte meg.

Gideon Szaár szerint ötven túszuk van a Gázai övezetben és becsléseik szerint húszan élnek közülük
Gideon Szaár szerint ötven túszuk van a Gázai övezetben és becsléseik szerint húszan élnek közülük
Fotó: MTI

A gázai helyzettel kapcsolatos kérdésre Gideon Szaár azt mondta, Izrael igent mondott Steve Witkoff amerikai különmegbízott javaslatára, amely a túszkérdés rendezésére és a tűzszünetre vonatkozik. Hozzáfűzte: nehéz egyoldalúan lépéseket tenni, hiszen a Hamász még csak nem is válaszolt a felvetésre.

„A Hamász felel ezért a háborúért, a szenvedésekért, amelyek az izraelieket és a palesztinokat egyaránt érintik. Erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetek által kezdeményezett humanitárius segítséget lehetővé tegyük ezen a területen, ám a Hamász akadályoz bennünket ebben. Fenyegeti az embereket, hogy ne fogadják el a segítséget, akadályozza a folyamatot és megpróbál pénzt termelni a segélyekből, hogy a háborúját tudja finanszírozni. Céljainkat nem adjuk fel Gázában, ezeket szeretnénk politikai úton megvalósítani, de ha ez nem lehetséges, akkor katonai műveletek segítségével” – fejtette ki.

A Hamász fogságában lévő izraeli túszok kérdésében arról beszélt a külügyminiszter, hogy csak múlt éjjel három halott túsz holtteste tért vissza Izraelbe az Izraeli Védelmi Erők speciális művelete keretében.

Magyarország Izrael nagy barátja

„Összességében még ötven túszunk van a Gázai övezetben és becsléseink szerint húszan élnek közülük. Mindenkit haza akarunk hozni, az élőket és a holttesteket is, az ezt célzó különleges műveleteinkben katonáink az életüket kockáztatják. Fontos, hogy a holttestektől méltó módon lehessen végső búcsút venni Izraelben és elkötelezettek vagyunk a családok, a hozzátartozók irányába” – mondta.

Gideon Szaár az interjúban elmondta, hogy Izrael egy Hamász utáni időszakban békés együttélésre törekszik a Gázai övezetben. „Számunkra mindegy, kivel kell együttműködnünk, csak egy olyan fél legyen, amely nem vesz részt terrorcselekményekben. Biztonságot akarunk garantálni ezen a területen a háború után is, de civil szempontból nem akarunk befolyást gyakorolni az emberek életére”.

Az izraeli diplomácia vezetője az interjúban a Magyarországgal folytatott kapcsolatokról is beszélt. Mint fogalmazott, Magyarország Izrael nagy barátja, „olyan ország, amely a külpolitikájában erkölcsi mércét állít fel, és ez meglehetősen ritka a nemzetközi kapcsolatokban”.

Hozzátette: Magyarország nagyon erkölcsösen járt el akkor, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogató parancsot adott ki az izraeli miniszterelnök és a korábbi védelmi miniszter ellen. „Fontos, hogy Magyarország a jót és a rosszat meg tudja különböztetni egymástól, nagyra becsülöm a magyarok barátságát. Sokat beszélek Szijjártó Péter barátommal, számos együttműködésben veszünk részt, és szeretnénk a kétoldalú kapcsolatokat tovább erősíteni. Reményeim szerint hamarosan visszatérek Magyarországra egy gazdasági delegáció élén” – mondta végül Gideon Szaár az M1-nek adott interjúban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG