2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kurszki területen ukrán fogságba esett egyik észak-koreai katona a kihallgatásán azt mondta, feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba, nem pedig háborúzni – közölte vasárnap az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton tudatta, hogy az orosz területre behatoló ukrán csapatok elfogtak két sebesült észak-koreai katonát, a hadifoglyokról pedig fényképet is közölt.

Az SZBU vasárnapi közleménye szerint a 20-as éveikben járó két észak-koreai katonát, mivel nem beszélnek ukránul, oroszul és angolul sem, tolmácsok segítségével hallgatták ki a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálattal (NIS) együttműködve.

Az egyik katonánál az orosz hadsereg által egy másik, oroszországi illetőségű személy nevére kiállított katonai igazolványt találtak. A katona azt mondta, tavaly ősszel kapta az okmányt, amikor néhány észak-koreai egység egyhetes, az orosz erőkkel közös kiképzésen vett részt.

Orosz katonák kiképzés közben Oroszország déli katonai körzetének egyik gyakorlóterén
Orosz katonák kiképzés közben Oroszország déli katonai körzetének egyik gyakorlóterén
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Az orosz katonai azonosítóval rendelkező hadifogoly azt mondta, hogy 2005-ben született és 2021 óta szolgál az észak-koreai hadseregben. Elfogott társáról pedig úgy tudni, 1999-ben született, és 2016-ban sorozták be a kommunista ország hadseregébe, ahol felderítő mesterlövésznek képezték ki – számolt be az ukrán titkosszolgálat.

Az SZBU videofelvételt is közzétett, amelyen feltehetően a két elfogott sebesült katona látható. „A külföldiek közvetlenül elfogásuk után megkaptak minden szükséges orvosi ellátást. Fogva tartásuk megfelelő körülmények között, a nemzetközi jog követelményei alapján zajlik” – jelentették ki.

Dél-koreai becslések szerint Phenjan mintegy 11 ezer katonát küldött Oroszország támogatására az Ukrajna elleni háborúba.

Volodimir Zelenszkij csütörtökön azt közölte, hogy a kurszki területen harcoló észak-koreai csapatok veszteségei mostanra elérték a négyezer főt, azaz nagyjából ennyien haltak vagy sebesültek meg az ukrán erőkkel vívott harcokban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG