2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Legalábbis erről beszélt a Salrom igazgatója csütörtökön.

„Nagy az esélye, hogy sikerül megmenteni a Telegdy- és a turisztikai részt, azonban hogy mi fog történni a következő napokban, azt sem én, sem a kollégáim nem tudják megmondani jelen pillanatban” – mondta Constantin Dan Dobrea, a Salrom igazgatója egy sajtótájékoztatón az erdélyi Maszol.ro tudósítása szerint. (A parajdi sóbányát a román állam tulajdonában lévő cég működteti.)

Petres Sándor Hargita megyei prefektus hozzátette: azért harcolnak, és az érdekli a helyieket, valamint a kormányt is, hogy a Telegdy-bányát és a turisztikai részt meg tudják menteni.

A Salrom igazgatója szerint a szakértőknek most azt kell meghatározniuk, hogy mihez kezdenek a felgyűlt sós vízzel az új bányában és a turisztikai részen, valamint a régi bányarészen. Jelenleg megoldásokat keresnek a víz kiszivattyúzására, de ez hosszú folyamat, tette hozzá.

Szakember szemléli a víz okozta krátereket Parajdon 2025. június 2-án
Szakember szemléli a víz okozta krátereket Parajdon 2025. június 2-án
Fotó: MTI/Veres Nándor

Petres Sándor megerősítette, hogy mind a nyolc külföldi szakértő megérkezett Parajdra, és megkezdik a hivatalos munkájukat.

Arra a kérdésre, hogy az esetleges bányaomlás veszélyezteti-e még az evakuált lakóházakat, a prefektus elmondta: továbbra is érvényben vannak a biztonsági intézkedések. „Ahogy korábban is jeleztük: minden olyan perc, amikor nem történik meg az azonnali és teljes beszakadás, csökkenti a kockázatot.”

A Salrom igazgatója szerint a régi bánya be fog omolni, de azt remélik, hogy ez fokozatosan történik meg, és nem egyben szakad be.

Naponta jelennek meg lyukak a bánya felett, ezek pedig napról napra nagyobbak. Ha csak darabonként omlik be a bánya, akkor a veszélyek is csökkennek, tette hozzá.

A parajdi sóbányába a múlt hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG