2p

Több ezer magyar vár a hazatérésre.

Ammán, Sarm es-Sejk, Dubaj és Rijád után hétfőn az ománi Maszkatból is mentesítő járatot indítanak Budapestre, amellyel olyan magyarokat szállítanak haza, akik a Közel-Keleten rekedtek a háború miatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érintette a közel-keleti térségben rekedt magyarok helyzetét, és megerősítette, hogy már úton is van a második mentesítő repülőgép a jordániai Ammánból Budapestre, ezúttal 87 emberrel a fedélzetén.

Leszerződtek a Flydubai-jal
Leszerződtek a Flydubai-jal
Fotó: DepositPhotos.com

Emellett pénteken az egyiptomi Sarm es-Sejkből, szombaton és vasárnap két-két járattal a szaúd-arábiai Rijádból, míg hétfőn az ománi Maszkatból fog magyarokat hazaszállítani a honvédség gépe. Szijjártó Péter ugyanakkor rámutatott, hogy a legtöbb magyar, körülbelül négyezer fő az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik, ezért szerződést kötöttek a Flydubai-jal, amelynek a keretében a légitársaság csütörtök és péntek éjszaka is indít egy repatriáló járatot Budapestre Dubajból.

„Sikerült velük megállapodnunk, hogy 137 helyett 166 utast hoznak el, és remélem, hogy a holnapi vagy ahogyan nézzük, holnaputáni éjszakai járatra is a maximális töltöttséget be fogják vállalni” – mondta. „Az a helyzet, hogy mivel a légterek nincsenek teljesen nyitva, hanem korlátozottan lehet repülni, s van biztonsági kockázata a repülésnek – ez kétségtelen most ebben a térségben – ezért nincs túljelentkezés a légitársaságok részéről, akik vállalnák a repüléseket. Ezért tartott egy jó ideig, amíg sikerült szerződést kötnünk a Flydubai-jal is (…) Az a helyzet, hogy egyrészt nem vállalja mindenki, másrészt meg nem kap mindenki engedélyt” – fűzte hozzá.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:47
Átfogó kollektív szerződést kötött a Lufthansa City Airlines és a ver.di szakszervezet a pilóták és a légiutas-kísérők foglalkoztatásáról. A megállapodás az első ilyen jellegű egyezség a vállalatnál, és egységes keretet teremt a repülő személyzet munkafeltételeire és bérezésére – közölte a vállalat sajtóosztálya.
Nemzetközi Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:17
Komoly finanszírozási problémák veszélyeztetik Donald Trump gázai újjáépítési tervét: a korábban beígért 17 milliárd dolláros támogatásnak eddig csak töredéke folyt be a létrehozott Békebizottsághoz – számolt be róla a Reuters nyomán a Portfolio.
Nemzetközi Amerikai békeküldöttség Pakisztánban: Vance vezetésével indulnak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:30
Elindult Pakisztánba az Egyesült Államok békeküldöttsége, amely az Iránnal folytatott tárgyalások új fordulójára készül. A delegációt JD Vance amerikai alelnök vezeti, és a tervek szerint szombaton csatlakozik a felek közötti egyeztetésekhez az iráni háború lezárásáról – számol be az Al Jazeera.
Nemzetközi Feszült hangulatban zajlott Trump és a NATO-főtitkár találkozója
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:07
Éles hangvételű volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Rutte, a NATO főtitkárának legutóbbi egyeztetése – írja a Politico több forrásra hivatkozva. A lap értesülései szerint a megbeszélésen sértések és fenyegetések is elhangzottak, bár ezt a hivatalos források részben cáfolják – összegezte a Telex.
Nemzetközi Az iráni háború is szóba került az Egyesült Államok és Románia között
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:07
A NATO keleti szárnyának biztonságát érintő fejleményekről és a gazdasági együttműködés prioritásairól egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és Oana Toiu román külügyminiszter – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Nemzetközi Zelenszkij: tavasszal befejezhetik a Barátság kőolajvezeték javítását
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:40
Ukrajna akár már idén tavasszal végezhet a Barátság kőolajvezeték helyreállításával – erről beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón. A projekt azonban továbbra is függ az európai finanszírozástól, amelyet az olajszállítás lehetőségéért cserébe várnak.
Nemzetközi Másfél nap tűzszünet jöhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:03
Az ortodox húsvét miatt Vlagyimir Putyin tűzszünetet javasolt, erre Volodimir Zelenszkij is reagált a közösségi oldalán.
Nemzetközi Itt egy új felmérés: a kormánypárti szavazók is az EU-ban látják a jövőt?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 15:33
Magas az uniós tagság támogatottsága. 
Nemzetközi Gyanús területen ólálkodtak az orosz tengeralattjárók
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:17
A britek megfigyelték őket.
Nemzetközi Magyarázatot követel az Európai Bizottság a magyar kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:54
Az Európai Bizottság magyarázatot vár Magyarországtól a kiszivárgott Szijjártó Péter-Szergej Lavrov-beszélgetés miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG