2p

Rafal Trzaskowski, Varsó polgármestere csütörtökön bejelentette, hogy a lengyel főváros hivatala bejegyezte az első azonos nemű házasságot az anyakönyvébe, eleget téve a nemzetközi bírósági ítéleteknek.

„Ma reggel kiadtuk az első házassági anyakönyvi kivonatot egy azonos nemű párnak, a bírósági ítéleteknek megfelelően” – jelentette ki Trzaskowski, hozzátéve, hogy Varsó a hasonló kérelmeket gyorsan fel fogja dolgozni. Az LMBT-szervezetek „történelminek” nevezték a lépést a katolikus hagyományú országban. Az ügy egy olyan párt érint, amely külföldön kötött törvényes házasságot, ám azt a megfelelő jogszabályok hiánya miatt Lengyelországban eddig nem lehetett bejegyezni.

Donald Tusk miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a kormány hamarosan rendeletet fogad el a más országokban kötött azonos nemű házasságok elismeréséről. Ugyanakkor leszögezte: „szeretném hangsúlyozni, hogy sem a rendelet kiadásáról szóló döntés, sem a jövőbeli jogalkotási munka semmilyen módon nem nyit utat az örökbefogadás előtt”. Az Európai Unió Bírósága 2025 novemberében kimondta, hogy az uniós tagállamoknak el kell ismerniük a más uniós országban törvényesen megkötött azonos nemű házasságokat, még akkor is, ha a saját jogszabályaik nem teszik lehetővé az ilyen jellegű házasságokat.

Az ítéletet követően a lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság (NSA) elrendelte több azonos nemű pár házasságának átvezetését a lengyel anyakönyvbe – eddig összesen hetet. Az LMBT-közösség jogait védő szervezetek becslései szerint 30 000 és 40 000 közé tehető azon, külföldön kötött ilyen jellegű házasságok száma, amelyekben legalább az egyik fél lengyel állampolgár.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG