3p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy hazája függetlenségével és szuverenitásával fizet az orosz gázért, mert Moszkvát választotta a nyugati partnerekkel szemben.

„Szlovákia jelenlegi miniszterelnökének figyelmébe. Néhány nappal ezelőtt (Donald) Trump (amerikai) elnök határozott döntést hozott, amely jelentősen növeli az amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) exportját, főként Európába. Ez kell a biztonsághoz és a stabilitáshoz: több energiaforrás a partnerektől Európa számára” – mutatott rá Zelenszkij a Telegramon közzétett bejegyzésében. Az államfő úgy vélekedett, hogy az amerikai LNG-ért pénzzel kell fizetni, de

az orosz gázért nemcsak pénzzel, hanem függetlenséggel és szuverenitással is.

Megjegyezte, hogy sok európai ország már visszautasította az orosz gázt szuverenitásuk megőrzése érdekében. Az ukrán elnök szerint azonban Robert Fico más utat választott, és nem az Egyesült Államokra, és más, kereskedelmi feltételekkel gázt kínáló partnerekre összpontosít, hanem Moszkvára. „Ez az ő (Fico) hibája. Európában mindenkinek előrelátónak kell lennie, és olyan kapcsolatokat kell kialakítania, amelyek erősítik nemzeteinket” – hangsúlyozta az ukrán elnök.

Tényleg Zelenszkij az ellenség?

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Robert Fico a szlovák parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitjának leállításáról szólva Szlovákia „ellenségének” nevezte Zelenszkijt. Fico korábban arról is beszélt, hogy Ukrajnának területeket kellene feladnia:

Az ukrán külügyminisztérium hivatalos honlapján reagált Fico szavaira. A tárca közleményében azzal vádolta a szlovák kormányfőt, hogy a belpolitikai problémákért a felelősséget más országokra, elsősorban Ukrajnára próbálja áthárítani. „A szlovák társadalom iránta táplált bizalmának hanyatlása és az oroszbarát irányzata elleni tiltakozások hatására ellenségek keresésére indult, és megtalálta őket Ukrajnában. ”Abszurdnak„ minősítve Fico kijelentéseit, a minisztérium azt tanácsolta neki, hogy ”ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe".

A tárca emlékeztetett arra, hogy Kijev többször is figyelmeztetett a jelenlegi szlovák vezetés oroszbarát politikájának veszélyére, aminek eredménye a külügyminisztérium szerint „nyilvánvaló”: Ficót és az ország parlamentjének egy részét „megmérgezte az orosz propaganda”, és most már „a szomszédos baráti demokráciák vezetőit tekintik ellenségnek”.

„Meggyőződésünk, hogy Robert Fico álláspontja és politikája ellentétes Szlovákia lakosságának azon választásával, hogy az európai közösség szerves részei legyenek” – fűzte hozzá az ukrán külügyminisztérium.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG