2p

Az orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozott.

Nagyon biztonságos körülmények között szállították Oroszországba Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt, akit a lázadó csoportok egy villám hadművelettel távolítottak el a hatalomból – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az NBC News amerikai hírcsatornának nyilatkozva egy kedden sugárzott interjúban.

A Kreml hétfőn közölte, Vlagyimir Putyin elnök döntött arról, hogy Aszadnak Oroszországban menedéket ad.

Rjabkov az NBC honlapján található szöveg szerint kijelentette: veszélytelenül oldották meg Aszad kimenekítését. „Szavatolták (Aszad) biztonságát, és ez azt mutatja, hogy Oroszország úgy cselekszik, ahogyan egy ilyen rendkívüli helyzetben az szükséges”. Hozzátette, nem részletezi azt, hogy ez miképpen zajlott le, és hogyan rendezték meg orosz részről. A riporternek arra a kérdésére, Oroszország átadja-e Aszadot ahhoz, hogy bíróság elé állítsák, Rjabkov azt felelte: „Oroszország nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó egyezménynek”.

Az oroszok veszélytelenül oldották meg Aszad kimenekítését
Az oroszok veszélytelenül oldották meg Aszad kimenekítését
Fotó: Wikipedia

Moszkva a hidegháború kezdete óta támogatta Szíriát, 1944-ben elismerte függetlenségét, amikor Damaszkusz igyekezett megszabadulni a francia gyarmati uralomtól.

Kedden Szíria új ideiglenes vezetője, Mohamed el-Basír bejelentette, hogy ügyvezető miniszterelnökként átveszi az ország irányítását az Aszadot megbuktató lázadók támogatásával.

Az interjúban Rjabkov egyebek között szólt arról is, Oroszország „határozottan kész lenne megfontolni” egy újabb, amerikai-orosz fogolycserét, hasonlóan az idén augusztusban lefolytatotthoz, amelynek keretében a The Wall Street Journal amerikai lap újságírója, Evan Gershkovich és Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogos is visszatérhetett hazájába, az Egyesült Államokba.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG