3p

A munkáspárti szupertöbbség megakadályozását kérte a választóktól szerdán, a nagy-britanniai parlamenti választások előtt egy nappal megjelent írásában Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök. Sunak szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy nagy többségű győzelem esetén a Munkáspárt választójogot adna a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak.

A kormányfő május végén jelentette be, hogy július 4-re írta ki a parlamenti választásokat.

A döntés meglepetést keltett még a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok 15-20 százalékpont közötti támogatottsági hátrányban járnak a Labour - a legnagyobb ellenzéki erő - mögött.

A csütörtöki választások előtti egyik utolsó országos felmérésében a Survation közvéleménykutató cég kimutatta, hogy a Munkáspárt a jelenlegi pártpreferenciák alapján 484 képviselői mandátumot szerezhet a 650 fős alsóházban, és ezzel 318 fős többsége lenne a többi parlamenti párt számára valószínűsített összes képviselői mandátumhoz képest.

Az már biztos, hogy Rishi Sunak csomagolhat
Az már biztos, hogy Rishi Sunak csomagolhat
Fotó: EPA/TOLGA AKMEN

A cég kiemelte: számítási módszertana alapján 99 százalékos valószínűségű, hogy a Munkáspárt a csütörtöki választáson több képviselői helyet szerez az alsóházban, mint amennyit 1997-ben Tony Blair vezetésével elnyert.

A Labour az 1997-es választások után 418 tagú alsóházi frakcióval és az összes többi pártcsoport együttes létszámához képest 179 fős többséggel alakíthatott kormányt. Ez a Munkáspárt eddigi legnagyobb arányú választási győzelme.

Rishi Sunak a ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló befolyásos online politikai fórumon szerdán megjelent írásában úgy fogalmazott: ha a felmérések helytállónak bizonyulnak és a Munkáspárt valóban újabb szupertöbbséghez jut, "azonnal elkezdené beásni magát a hatalomba", és úgy írná át a szabályokat, hogy minél nehezebb legyen onnan eltávolítani.

A konzervatív párti miniszterelnök szerint ebben a helyzetben a Munkáspárt nem csupán öt, de tíz, tizenöt, akár húsz évig is kormányon maradhat, és ennek a munkáspárti kormánynak "masszív szupertöbbsége miatt" nem kellene törődnie a parlamenttel, hiszen senki nem tudná számon kérni tevékenységét.

Sunak szerint az már most tudható, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt 16 évre szállítaná le a választásra jogosultak alsó korhatárát, mivel úgy gondolja, hogy ez a korosztály rászavazna.

"Mit tennének még, hogy nehezebben lehessen őket eltávolítani a hatalomból? Szavazati jogot adnának az EU-állampolgároknak is?" - teszi fel a kérdést szerdai írásában a brit kormányfő.

A jelenlegi szabályozás szerint a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a brit helyhatósági, illetve a walesi és a skóciai törvényhozási választásokon voksolhatnak, a nagy-britanniai országos parlamenti választásokon nem.

Ez alól csak a Nagy-Britanniában élő ír állampolgárok jelentenek kivételt a két ország évszázadokra visszanyúló közös múltja okán.

Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere nemrégiben felvetette, hogy a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára biztosítani kell a szavazati jogot a brit parlamenti választásokon.

Jonathan Reynolds, aki a Labour árnyékkormányában az üzleti és kereskedelmi miniszteri tisztség várományosa, nem sokkal később kijelentette, hogy a Munkáspárton belül "egyeztetések folynak" erről a kérdésről.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG