2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A fronton is minél jobb pozíciókból szeretnék várni a csúcstalálkozót.

Elfoglalta Larine (oroszul: Lenyino) községet az orosz hadsereg a donyecki régióban – közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.

Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy Plescsijivka község szombaton bejelentett bevétele nyomán az orosz felderítők behatolnak Kosztantyinivka külvárosába. Mint mondta, Szlovjanszk és Kramatorszk mellett ez az egyike a régió „még fel nem szabadított három nagyvárosának”.

Beszámolója értelmében Pokrovszkban (oroszul: Krasznoarmejszk) harcok folynak, az orosz hadsereg előrenyomul a vasúti csomópont felé, a közeli Novopavlivkánál pedig áttörte a többrétegű ukrán védelmet. Hozzátette, hogy az orosz csapatok megerősítették pozíciójukat Jampilban és Liman környékén is.

A hétfői hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, és a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai infrastruktúrának több, az ukrán hadsereget ellátó létesítményét, valamint több drón-, anyagi-műszaki és lőszerraktárt, egy harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, három irányított légibombát, továbbá 129 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében emiatt három civil szenvedett sebesüléseket.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Itt egy állam, ahol megvalósult a republikánus rémálom
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:57
Megvan az első állam, amely átfordult.
Nemzetközi Trump ennek az eredménynek igazán örülhet – fontos szám érkezett Floridából
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:45
Sikerült megszereznie a szenátusi széket ismét a Republikánus Pártnak.
Nemzetközi J.D. Vance egykori székét is elbukhatják a republikánusok? Újabb csatatérállam lehet a demokratáké
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 02:33
Ohio egyelőre a demokraták felé húz.
Nemzetközi Ő lehet a demokraták üdvöskéje 2028-ban? Eldőlhetett az első csatatérállam
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:51
Georgia előzetesen szorosabbnak ígérkezett, mint amilyen lett.
Nemzetközi Megvan az amerikai választás első győztese
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:13
Nem született meglepetés. 
Nemzetközi Páratlan bukás vár Trump pártjára? Élőben a 2026-os amerikai félidős választások!
Kollár Dóra | 2026. november 4. 00:25
Szerda hajnalban érkeznek az amerikai szavazás eredményei.
Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG