2p

Találkozót kért Kisida Fumio japán miniszterelnök Kim Dzsongun észak-koreai vezetőtől - jelentette hétfőn a KCNA észak-koreai hírügynökség.
 

Kisida a közelmúltban annak a "kívánságának adott hangot", hogy szeretne találkozni Kim Dzsongun koreai vezetővel - erről Kim Jodzsong, Kim szintén jelentős befolyással rendelkező nővére számolt be. A japán kormányfő hétfőn a tokiói parlamentben azt mondta, hogy "legfelsőbb szintű tárgyalásokra van szükség" a két ország között fennálló problémák megoldására. Elsősorban "az emberrablások kérdéséről" van szó - mondta Kisida.

Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke beszédet mond a Munkapárt ülésén Phenjanban 2023. február 27-én
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke beszédet mond a Munkapárt ülésén Phenjanban 2023. február 27-én
Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

Észak-Korea a 70-es és 80-as években japán állítások szerint több tucat japán állampolgárt rabolt el, hogy kémek kiképzésére használja fel őket. 2002-ben Phenjan 13 japán állampolgár elrablását ismerte el.

Sok japán számára az emberrablások ügye érzelmi téma, amely hosszú ideje megterheli a két ország közötti kapcsolatokat. Emellett Japán fenyegetve érzi magát az észak-koreai atom- és rakétaprogramtól. Beárnyékolja a kapcsolatokat a jóvátétel kérdése is a koreai félsziget 1910-1945 közötti japán megszállásáért. Kim Jodzsong hétfőn azt mondta, elsősorban Japán döntésén múlik, hogy "új fejezetet nyissanak a kétoldalú kapcsolatokban".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG