2p

Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.

Az első negyedévben 19 800-zal 10,896 millióra csökkent a lakosság száma Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. A lakosság csökkenése annak következménye, hogy az elhunytak száma magasabb az újszülöttekénél, illetve a kivándorlóké a bevándorlókénál – mutattak rá a statisztikusok.

Az év első három hónapban mintegy 36 500 ember hagyta el Csehországot, míg a bevándorlók száma 29 200 volt. Emiatt a lakosság száma 7300-zal lett alacsonyabb. Az említett időszakban 30 100-an haltak meg, míg az újszülöttek száma 17 500 volt. Az elhunytak legnagyobb csoportját a 80-84 évesek tették ki.

Az újszülöttek száma öt éve folyamatosan csökken. Éves összehasonlításban márciusig 1200-zal, azaz hat százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2025 első negyedében. Az anyák általában idősebbek, mint a korábbi években, a most szülő anyák legtöbbje 31-32 éves volt.

„Hasonlóan a korábbi időszakokhoz az országot elhagyók többségét azok az ukránok tették ki, akiknek március végén lejárt a tartózkodási engedélyük” – mondta Michaela Nemecková, a CSÚ statisztikusa újságíróknak sajtótájékoztatón. Éves összehasonlításban a kivándorlók száma 1700-zal, a bevándorlóké pedig 5900-zal volt magasabb, mint 2025 elején.

Az első negyedévben 3100 házasságot kötöttek Csehországban, három százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A házasságok száma már negyedik éve csökken Csehországban. A válások számát a statisztikusok nem közölték, arra hivatkoztak, hogy az illetékes igazságügyi tárca nyilvántartása nem volt teljes.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG