2p

A parlament elfogadta, de a népszavazás elutasította az eutanázia legalizálását Szlovéniában.

A szlovén választók elutasították az eutanázia legalizálásáról szóló törvényt a vasárnap tartott népszavazáson.

A szlovén Állami Választási Bizottság által közzétett, szinte valamennyi szavazat megszámlálása utáni előzetes eredmények szerint a szavazók 53 százaléka a törvény ellen, 47 százaléka pedig mellette voksolt. A részvételi arány megközelítette a 41 százalékot.

A szlovén parlament júliusban fogadta el az önkéntes eutanáziáról szóló törvényt, azt követően, hogy a szlovének 54,86 százaléka egy évvel korábban véleménynyilvánító, vagyis nem kötelező érvényű népszavazás keretében támogatta a kezdeményezést.

A törvény lehetőséget biztosítana felnőtt, beszámítható állapotban lévő, gyógyíthatatlan beteg és elviselhetetlen kínokat elszenvedő embereknek a szabályozott keretek között, orvosi segítséggel végzett öngyilkosságra. A törvény nem terjedt volna ki a pszichés betegségekben szenvedőkre.

A kormánykoalíció a jogszabályt a társadalmi reformok részének tekintette, és Robert Golob miniszterelnök is támogató szavazatra kérte fel a lakosságot.

A törvény támogatói szerint a tervezet méltóságteljes lehetőséget adott volna a gyógyíthatatlan betegeknek szenvedésük enyhítésére.

Andrej Pleterski, a reform egyik szószólója népszavazás eredményét kommentálva sajnálatát fejezte ki, de úgy vélte, Szlovénia idővel elfogadja majd a szabályozást.

A jogszabályt a katolikus egyház és több civil szervezet is ellenezte. A katolikus egyház azzal érvelt, hogy

az eutanázia legalizálása ellentétes „az evangéliummal, a természet törvényeivel és az emberi méltósággal”.

A népszavazást kezdeményező civil szervezet vezetője, Aleš Primc, a Gyermekek és Családok Hangja (Glas za otroke in družine) párt elnöke a szavazás után „a élet kultúrájának győzelmeként” és „csodaként” értékelte az eredményt.

A mostani eredmény értelmében a szlovén parlament legalább egy évig nem tárgyalhat új jogszabályt a témában.

Több európai ország – köztük Ausztria, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, Spanyolország és Portugália – már engedélyez valamilyen formában segített halált.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG