2p

A külügyminiszter szerint Szijjártó Péterék sok mindent ledaráltak.

Orbán Anita osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszterrel adott közös interjút a Der Standardnak, írja a 444.  A magyar külügyminiszter azt mondta, hogy a regionális együttműködés nagyon fontos az új kormánynak, ezért nemcsak a Visegrádi Négyeket akarják új tartalommal megtölteni, hanem a nem V4-tag Ausztriával is több formátumban együtt dolgoznak.

Orbán Anita beszélt az orosz energiáról való leválásról, amit az EU előírása szerint 2027 végéig meg kellene valósítani. Azt mondta, az új kormány sok függőséget örökölt az előzőtől, ilyen például az orosz technológiával működő paksi atomerőmű vagy az olaj- és gázszerződések helyzete. Az új kormány egyelőre elemzi ezeket a függőségeket, de be akarják váltani a választási ígéreteiket, vagyis a biztonságok és megfizethető energiaellátás biztosítását.

A magyar külügyminisztertől megkérdezték, hogy várható-e megoldás a napi 1 millió eurós bírság ügyében, amit az uniós jogot sértő menekültügyi szabályozás miatt kell Magyarországnak fizetnie. Orbán nem adott konkrét választ, csak annyit mondott, hogy az új kormány is ellenzi az illegális migrációt, és – ellentétben az előző kormánnyal – együtt szeretne működni az európai partnereivel.

Szóba került az a pletyka is, miszerint Szijjártó Péterék a választási vereség után iratokat daráltak le a minisztériumban. Az erről szóló kérdésre Orbán Anita azt válaszolta, hogy igen, sok mindent ledaráltak.

Meinl-Reisinger az interjúban elismerően beszélt a magyar kormány reformjairól, amiket a befagyasztott uniós források feloldásáért cserébe vállalt. Az osztrák külügyminiszter azt mondta, azért fontos a jogállamiság megerősítése, mert szükség van Magyarországra, mint erős partnerre egy erős Európában – írja a 444.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG