2p

Magyarország a Török Áramlaton keresztül növeli a gázszállítást. 

Szankciók, béketeremtés, Ukrajna tiszteletlensége, Brüsszel elfoglalása és Donald Trump, röviden így lehetne összegezni a szlovák kormányfő, Robert Fico és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egyeztetésének eredményeit – írja az Új Szó.

Nagy az egyetértés Fico és Orbán között
Nagy az egyetértés Fico és Orbán között
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Robert Fico egyértelműen kijelentette a portál tudósítása szerint, hogy Orbánhoz hasonlóan több kérdésben is támogatja a régi-új amerikai elnök elképzeléseit. Jelezték, nem adják fel azon törekvéseiket, hogy hozzájáruljanak a konfliktus mielőbbi lezáráshoz. Bár Ukrajna EU-tagságát hajlandóak lennének támogatni, a NATO-ba való belépést ellenzik, mivel elmondásuk szerint ellehetetlenítheti a béketárgyalásokat. 

Orbán szerint Brüsszelben még mindig a háborút szeretnék finanszírozni, ami rossz hír. Elmondása szerint legalább ilyen negatív fejlemény, hogy a szankciók folytatódnak, így Magyarország óriási veszteségeket szenved el. 

„Ahogy török partnereinkkel, úgy magyar barátainkkal is kompromisszumra jutottunk, amelynek köszönhetően Szlovákia nem lesz kizárólag a drága nyugati gázra utalva, hanem a biztos forrásból, kedvező áron érkező orosz nyersanyaghoz is hozzájuthatunk” – erősítette meg azokat a korábbi értesüléseket Robert Fico, amelyek szerint a magyar fél megnöveli a gázexport mennyiségét, így a Török Áramlaton keresztül Törökország, Bulgária és Szerbia érintésével Magyarország irányából az eddiginél jóval több gáz érkezik majd Szlovákiába. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG