2p

Tizedelik a drónok az orosz katonákat.

Az oroszok katonai veszteségei az elmúlt hónapokban jelentősen megnőttek, elsősorban az ukrán harci drónok fokozott bevetése miatt – számolt be róla szerdán kiadott jelentésében a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS).

Oroszországnak a 2022 februárban Ukrajna ellen indított háborújában mindeddig a becslések szerint 1,4 millió főnyi katonai vesztesége volt, beleértve az elesett, megsebesült vagy eltűnt katonákat is. Az ukrán oldalon pedig mintegy 600 ezer főre tehető a katonai veszteség – közölték a jelentésben.

A CSIS becslése szerint a háborúban mintegy 400-450 ezer orosz katona esett el, az elhunyt ukrán katonák száma pedig 125-150 ezer lehet.

Januárban az agytröszt még 325 ezerre becsülte az orosz elesett katonák létszámát.

A jelentésben kiemelték, hogy az orosz-ukrán veszteségek aránya, amely a háború alatt általában 2:1 és 3:1 között mozgott, 2026 első felében becslések szerint 8:1-re emelkedett, mivel az ukrán drónhadviselés hatékonyabbá vált. Oroszország jelenleg havonta több katonát veszít el, mint ahányan bevonulnak a hadseregébe.

A jelentésben közölt adatok a CSIS szerint több ország katonai, hírszerzési és kormányzati forrásaiból származó információkon alapulnak. A háborúban elszenvedett veszteségek adatait azonban nem lehet függetlenül ellenőrizni. Az Oroszországból és Ukrajnából származó adatokkal kapcsolatban széles körben vélik úgy, hogy a saját veszteségeiket alábecsülik, ellenfelük veszteségeit pedig eltúlozzák.

A jelentés azt is megállapította, hogy Oroszország katonai offenzívája lelassult. Az orosz erők 2026 első felében nem tudták növelni az ellenőrzésük alatt álló területet, és voltak olyan régiók, amelyeket az ukrán erőknek sikerült visszafoglalnia. A több mint 1000 kilométeren húzódó frontvonalon az orosz előrenyomulás szintén lelassult – írták az elemzésben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:30
Pártfúzió helyett pártszakadás lett a vége a lengyel ellenzék belső hatalmi harcainak. Jaroslaw Kaczynski hiába kényszerítette nyilatkozattételre a PiS képviselőit, a Mateusz Morawiecki által életre hívott szárny nem engedett, ami tömeges kilépési hullámhoz vezetett a parlamentben.
Nemzetközi Szankciós adok-kapok: a német hadiipari óriás is felkerült Peking feketelistájára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:25
A Rheinmetall és több más európai technológiai vállalat sem juthat hozzá kínai kettős felhasználású termékekhez, miután Kína ellenlépéseket tett a legújabb brüsszeli büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság már elemzi a kínai szigorítások várható hatásait.
Nemzetközi Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 15:25
Tizenhat ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek a pénteki orosz és ukrán légitámadásokban. Miközben Kijevben és a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban lakónegyedeket és diplomáciai épületet értek orosz rakéta- és bombatálálatok, addig az oroszországi Kirovban egy hadiipari vállalatot ért ukrán rakétacsapás.
Nemzetközi Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:43
A spanyol kormány országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett, és az Európai Unió segítségét kérte a Madridban, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt . A kontinens egészén tomboló kánikula és a terjedő lángok miatt már több mint 80 ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolországban és Franciaországban – írja a The Free Press Journal.
Nemzetközi Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:00
Az Európai Bizottság szerint a TikTok jelenlegi működése több ponton veszélyeztetheti a kiskorú felhasználókat. Az előzetes megállapítás alapján a platformnak szigorítania kellene a gyermekek fiókbeállításait, ellenkező esetben jelentős uniós szankciókra számíthat.
Nemzetközi Behatolt Romániába egy ismeretlen drón, F-16-ossal lőtték le
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:46
200 kilométert tett meg a román légtérben egy drón, amelyet péntek délelőtt semmisített meg a román légierő. Nicușor Dan elnök elmondta: lakatlan területre zuhantak a roncsok. 
Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG