2p

Peszkov szerint nem kell még temetni.

A Kreml szóvivője vasárnap úgy fogalmazott, téves arról beszélni, hogy lemondták volna Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozóját, ugyanakkor hozzátette: a találkozót elő kell készíteni – írja a Reuters. Dmitrij Peszkov elmondta:

az elnökök nem találkozhatnak pusztán a találkozás kedvéért, nem vesztegethetik az idejüket – ezt mindketten nyíltan kimondták. Ezért utasították Szergej Lavrov külügyminisztert és Marco Rubio amerikai külügyminisztert a folyamat előkészítésére. A folyamat bonyolult.

Barátságtalan lépések

Peszkov az Egyesült Államok által az orosz olajipari óriásokra, a Lukoilra és a Rosznyeftyre kivetett szankciókról is beszélt, „barátságtalan lépésnek” nevezve azokat, ugyanakkor hangsúlyozta: Oroszország célja továbbra is a baráti kapcsolatok építése minden országgal, így az Egyesült Államokkal is.

„Az Egyesült Államok elnökétől elhangzott különböző megjegyzések ellenére nekünk továbbra is a saját érdekeinket kell szem előtt tartanunk. Az érdekeink pedig azt diktálják, hogy jó kapcsolatokat építsünk minden országgal, beleértve az Egyesült Államokat is” – fogalmazott Peszkov.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 15:46
Több száz millió euróval védik az adatkábeleket. 
Nemzetközi Remény a békére: új fogolycsere Kijev és Moszkva között
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 15:29
Öt hónap után először.
Nemzetközi Több milliárd euró érkezett Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:22
2,9 milliárd euró az EBRD-től.
Nemzetközi A kínai tisztogatás a védelmi ipart is elérte
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:01
Az ország vezetése eltávolított három, a védelmi szektorhoz kötődő törvényhozót, miután vizsgálat indult a legfőbb tábornok ellen.
Nemzetközi Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:24
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarták, hogy francia topdiplomata járt Moszkvában.
Nemzetközi Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:42
Kis lépés is lépés, ha a béke felé vezet? Foglyokat cserélnek a harcoló felek.
Nemzetközi Fontos vendég érkezett Kijevbe
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:28
A lengyel miniszterelnök nem hagyja egyedül Ukrajnát.
Nemzetközi A kínai elnök elmondta Trumpnak, mi a legsúlyosabb probléma a kapcsolataikban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:31
Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
Nemzetközi Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:37
Az Egyesült Államok lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza az összes olaj Kubába jutását, ugyanakkor tárgyalásokat kezdett a szigetországgal.  
Nemzetközi Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 06:46
Hiányzott 17 szavazat a cseh parlamentben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG