2p

Könnyen lehet, hogy az egyik bíboros miatt érvénytelenné válhat a pápaválasztás.

Május 7-én kezdődik a Vatikánban a pápaválasztó konklávé, amin 133, 80 év alatti bíboros fog szavazni arról, hogy ki legyen a következő katolikus egyházfő.

A Telegraph azonban most arról számolt be, hogy talán érvénytelenné válhat a pápaválasztás, ugyanis nem tudni, hogy az egyik bíboros egyáltalán szavazhat-e. Philippe Ouédraogo-val kapcsolatban nem teljesen világos, hogy pontosan mikor született. Az egyik lehetséges dátum 1945. január 24-e, a másik pedig 1945. december 31. 

Ez azért nagyon fontos kérdés, mert ha az afrikai bíboros januárban született, akkor már betöltötte 80. életévét, tehát nem vehetne részt a konklávén, de ha december 31-én, akkor 79 évesen még éppen belefér a korhatárba.

Ha Philippe Ouédraogo részt vesz a pápaválasztáson, és később kiderülne, hogy nem lett volna jogosult rá, akkor érvényteleníthetik az egész szavazást.

A dél-afrikai bíboros körül nem minden kristálytiszta
A dél-afrikai bíboros körül nem minden kristálytiszta
Fotó: AFP

A Vatikán tavalyi évkönyvében még 1945. január 24-e szerepel születési dátumként, az ideiben viszont már 1945. december 31-ére van átírva.

A bíboros szerint a születési dátumával kapcsolatos zűrzavar a gyermekkorával magyarázható.

„A falumban nem volt sem kórház, sem iskola. Otthon születtem, soha nem adták meg a pontos születési dátumot” – mondta.

Hozzátette: a januári dátumot is véletlenszerűen választották ki, amikor belépett a papképzőbe, vagyis az sem biztos, hogy a január 24-ei dátum stimmel.

Burkina Faso nemzeti anyakönyvi hivatala viszont később a december 31-i dátumot jelölte ki neki, ami bevett gyakorlat a nyugat-afrikai országban azoknál, akiknek nem ismert a pontos születési dátuma.

Hogy miért jegyezték be egyik évben az egyik, másik évben a másik dátumot a pápai almanachba, azt nem tudni. Philippe Ouédraogo-t Ferenc pápa nevezte ki bíborossá, akinek a muzulmánokkal folytatott vallásközi párbeszéd előmozdításáért végzett munkáját Burkina Fasóban elismerték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG