2p

Egy hatalmas klórgázfelhő elszabadulása miatt szombat kora reggel óta riadókészültségben van Barcelona és környéke.

Veszélyes mérgező felhő keletkezett a katalán Vilanova i la Geltrú-i uszodai vegyszergyárban keletkezett tűzben – számolt be az Euronews. A tűz szombaton hajnali fél 3 körül ütött ki a Clim Waterpool nevű, az úszómedencékhez tisztítószereket gyártó cég telephelyén. Az érintett épületben mintegy 70 tonna klórt tároltak, amely égéskor rendkívül mérgező vegyi anyag. A katalán polgári védelem azonnal riadót rendelt el, és üzeneteket küldött az érintett területek lakosainak mobiltelefonjára.

Féltucat települést szigeteltek el:

  • Vilanova i la Geltrú (Barcelona).
  • Sant Pere de Ribes (Barcelona)
  • Cubelles (Barcelona)
  • Cunit (Tarragona)
  • Calafell (Tarragona)
  • Roquetes központja

A tüzet körülhatárolták, és sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos ipari épületekre. A polgári védelem forrásai szerint a mérgező felhő eddig nem okozott bejelentett sérüléseket, és abban bíznak, hogy a szélirány főként a tenger felé irányítja a felhőt, csökkentve ezzel a sűrűn lakott területekre leselkedő kockázatot.

A hatóságok arra utasították a lakosokat, hogy ne menjenek ki az utcára
A hatóságok arra utasították a lakosokat, hogy ne menjenek ki az utcára
Fotó: Depositphotos

Mindenesetre a hatóságok arra utasították a lakosokat, hogy maradjanak a házakban, tartsák zárva az ajtókat és az ablakokat, és ne használják a légkondicionáló berendezéseket.

A mentőcsapatok munkájának megkönnyítése érdekében jelentős forgalomkorlátozásokra került sor: Több autópályát-autóutat lezártak és felfüggesztették a vonatközlekedést ezeken a területeken. Az egészségügyi hatóságok azt javasolják a helybelieknek, hogy aki olyan tüneteket tapasztal, mint szemirritáció, légzési nehézségek vagy kellemetlen érzés, azonnal forduljon a mentőszolgálathoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese nyerhette a csehországi választásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 19:36
Az Andrej Babis vezette, jobbközép ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom előretörését jelzik a cseh képviselőházi választások részeredményei, amelyeket a szombat délutáni urnazárás után folyamatosan közöl a Cseh Statisztikai Hivatal.
Nemzetközi Ezúttal egy személyvonatot lőttek ki orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 16:16
Orosz dróntámadás ért egy vasútállomást az északkelet-ukrajnai Szumi területen fekvő Sosztka városában.
Nemzetközi Hiába Trump felszólítása, egyelőre tovább lövi Izrael Gázát
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 15:53
Számos robbanást láttak Gázában a szombat reggeli órákban annak ellenére, hogy Donald Trump pénteken a támadások leállítására kérte Izraelt a Hamásznak a béketervre adott pozitív válasza nyomán.
Nemzetközi Ahol a nemek és az igenek összemosódnak
Elek Lenke | 2025. október 4. 14:46
A férfidivat mára sokmillió dolláros reklámüzletággá vált. Míg régen nem számított, ki tervezi a világsztár vörös szőnyegen viselt öltönyét, ma az is lényeges, melyik svájci kézműves üzem óráját viseli. Az alsóneműtől a kapucnis pulóverig minden darab világmárkás az angyalarcú fiatalembereken, főleg, amíg a csúcson vannak.
Nemzetközi Újabb döntést hozott az EU Oroszország megbüntetésére
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:39
Meghosszabbította az Európai Unió egy évvel, 2026. október 9-ig azokat a szankciókat, amelyeket azokkal szemben hozott, akik felelősök Oroszország „külföldi destabilizáló intézkedéseiért” - közölte Brüsszelben pénteken az uniós tagországok Tanácsa, amely a „folytatódó orosz hibrid tevékenységekkel” indokolta döntését.
Nemzetközi Trump felszólítása után leállította a gázai hadműveleteket Izrael
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:46
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök péntek éjjel kiadott utasítására az izraeli hadsereg (IDF) leállította a Gáza város elfoglalását célzó hadműveletet és áttért a védekezésre.
Nemzetközi Meglepő koalíció is lehet a csehországi választások végeredménye
Bózsó Péter | 2025. október 4. 10:16
A péntek-szombati cseh parlamenti választások tétje leginkább a Kelet-Nyugat közötti választásként értelmezhető, de az arányos választási rendszer miatt a kormányalakításhoz szükséges koalíciós kényszer esetleg meglepő eredményt is tartogathat.
Nemzetközi Nagy sikerben reménykedik Orbán Viktor szövetségese a cseh választáson
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 09:31
Nagy siker lesz, ha az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) sikerül megnyernie a választásokat Csehországban, és a mozgalom lehetőséget kap a kormányalakításra – jelentette ki Andrej Babis volt kormányfő, az ANO elnöke, miután az észak-morvaországi Ostraván leadta szavazatát.
Nemzetközi Fontos bejelentést tett a Hamász, Trump a bombázások leállítására kérte Izraelt
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 08:41
A palesztin Hamász elfogadta az amerikai elnök a hét elején nyilvánosságra hozott béketervének egy részét.
Nemzetközi Újabb uniós ország légterében tűntek fel rejtélyes drónok
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 08:08
Megerősítették a prágai Václav Havel repülőtér védelmét, miután ismeretlen drónok közeledéséről kapott hírt a légikikötő. A nemzetközi repülőtér működése nincs korlátozva – közölte Denisa Hejtmánková, a repülőtér szóvivője péntek este a CTK hírügynökséggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG