2p

XIV. Leó pápa kétszáz rászorulót hívott meg, köztük harmincöt gyermeket.

Több mint kétszáz, nehéz helyzetben élő felnőttel és gyerekkel tartott közös ebédet XIV. Leó pápa a Castel Gandolfó-i pápai rezidencia kertjében szombaton – írja az MTI. 

A szentszéki sajtóközpont közlése szerint az egyházfő asztalánál egy Tanzániából menekült nő kapott helyet hét- és ötéves gyermekével, egy ukrán férfi, aki az utóbbi években egy római plébánián talált menedékre, egy perui egyetemista lány és egy szudáni fiatalember, aki cukrásztanfolyamot végez a római egyházmegye támogatásával, valamint egy római férfi, akit szintén egy római plébánia segít, amióta nehezen tud önerőből megélni.

A Castel Gandolfóban található pápai rezidencia kerti fái árnyékában tucatnyi asztalt állítottak fel. XIV. Leó kétszáz személyt hívott meg ebédre, köztük harmincöt gyermeket. Nehéz helyzetben élőkről volt szó, akiket az egyház segít.

„Előre megírt beszéd nélkül érkeztem, de ki vagyok éhezve az igazságra, a valódi szeretetre, egy olyan egyházra éhezem, amely valóban meg tudja nyitni kapuit, képes mindenki befogadásra, amelyben mindenki számára létezik szeretet, és ahol senki sem ellenség, ahol mindannyian át tudjuk élni a megbékélést és a megbocsátás békéjét” – mondta XIV. Leó.

XIV. Leó kétszáz szegénységben élőt látott vendégül ebéden
XIV. Leó kétszáz szegénységben élőt látott vendégül ebéden
Fotó: MTI

A pápa reményét fejezte ki, hogy fel lehet számolni a szegénység és a világban még létező igazságtalanság okait. Az asztaloknál bíborosok is helyet foglaltak, köztük Luis Marin de San Martin, a vatikáni szeretetszolgálat prefektusa. A hőség ellenére az ebédre amatriciana módra készített tésztát, borjúsültet, zöldséget és epret szolgáltak fel. A fogásokat több római étterem ajánlotta fel. A helyszínválasztás Castel Gandolfóra esett, mivel a pápai rezidencia területén működik az Áldott légy (Laudato si) elnevezésű agrárközpont, amelyet Ferenc pápa létesített.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG