3p

A szlovákiai progresszív ellenzéki pártok az európai politika „majdanizációjának” tevékeny résztvevői, és azt tervezik, hogy a jelenleg Szerbiában zajló kormányellenes tüntetések mintájára őszre hasonló megmozdulásokat valósítanak meg Szlovákiában is – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök pozsonyi sajtóértekezletén pénteken.

A szlovák kormányfő erről azzal összefüggésben beszélt, hogy ellenzéki pártok a napokban szlovák kisebbségellenes fellépésként próbálták beállítani azokat a szerbiai Bácspetrőcön (Bacsky Petrovec) a hétvégén történt eseményeket, amelyek során a helyi szlovák nemzeti kisebbség által szervezett fesztivál idején tartott, de nem annak programjába tartozó kiállításon dulakodás alakult ki, miután a kormányellenes tüntetésekről készített fényképeket a szerb kormánypárt szimpatizánsai letépték.

Miután a történteket korábban Robert Fico a szerbiai szlovák kisebbség helyzetét nem érintő szerbiai belügynek minősítette, a szlovák progresszív ellenzékhez politikusok az eseményekről úgy nyilatkoztak, hogy a szlovák miniszterelnök nem törődik az ottani szlovák kisebbséggel.

Majdanizációról beszélt Robert Fico
Majdanizációról beszélt Robert Fico
Fotó: Facebook/Roberrt Fico

Robert Fico a sajtótájékoztató elején leszögezte: a szlovák kormány alapvető fontosságúnak tartja a külföldi belügyekbe való be nem avatkozás elvét, emellett hazugságnak tekinti az ellenzék által az elmúlt napokban hangoztatott állításokat, melyek szerint a bácspetrőci történések a szerbiai szlovák kisebbséget érintették, illetve célozták volna.

„Az ottani eseményeknek semmi közük sem volt a helyi szlovák nemzeti kisebbség helyzetéhez” - szögezte le Robert Fico.

Szerinte Szerbiában az ott élő szlovák nemzeti kisebbség politikai nézeteit tekintve hasonló módon megosztott, mint Szlovákiában a magyar kisebbség, egy része a kormánypártokkal szimpatizál, más része az ellenzékkel, és a bácspetrőci események is ennek tükrében értelmezhetőek.

Robert Fico a történtekkel és azok utóéletével kapcsolatban elmondta: több szlovákiai ellenzéki politikus a mostani események előtt egy hónappal Szerbiában járt. „Vajon mit csináltak ott?” - tette fel a kérdést.

A 2014-es kijevi erőszakos hatalomátvételre utalva kijelentette: a szlovákiai ellenzék az európai politika „majdanizációjának” tevékeny szereplője, és már most arra készül, hogy az ősz folyamán tiltakozó megmozdulásokat tartson a jelenlegi szerbiai események mintájára.

„Ősszel ugyanez várható Szlovákiában, mint ami most Szerbiában zajlik” - húzta alá Robert Fico. Hozzátette: mivel az ellenzéknek nincs olyan téma a kezében, amivel tervezett tiltakozó rendezvényeit felvezesse, most nemzetiségi konfliktust próbál kreálni abból, hogy egy kormányellenes élű fényképkiállításon letépték ezeket a fotókat.

A pénteki sajtótájékoztatón Tibor Gaspar parlamenti alelnök is részt vett, aki a téma kapcsán azt mondta: a Szerbiában tiltakozó diákok csak eszközök az ottani történéseket külföldről manipulálók kezében. Szerinte a szlovákiai ellenzéki pártok hátterében „óriási külföldi pénzek vannak”, és ezek a pártok ősszel azt akarják Szlovákiába hozni, ami jelenleg Szerbiában zajlik.

Pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján Robert Fico az aznapra tervezett Donald Trump-Vlagyimir Putyin-találkozóról is szót ejtett.

Azt mondta: két kívánság teljesülését várják a találkozótól: olyan megegyezés szülessen, amely leállítja a vérontást, illetve hogy a fegyvernyugvás tartós legyen.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG