2p

Kiderült az is, hogy az elhunytak között van Süllős Gyula, a Vasas ökölvívó szakosztályának elnöke és családtagjai is.

Gyors vizsgálatokra van szükség a kenyai repülőgép-tragédia körülményeink tisztázására –mondta Szijjártó Péter miniszter szerda délután videóüzenetében. Tájékoztatása szerint a magyar konzul a helyi rendőrséggel együttműködve vesz részt a munkában, DNS-vizsgálatokra lesz szükség.

A vizsgálatot a Kenyai Polgári Légiközlekedési Hatóság végzi, azt ígérték, hogy gyorsan elvégzik a szükséges feladatokat, és amint lesz eredmény, azt közlik a magyar kormánnyal, mondta Szijjártó. A magyar konzul már a baleset helyszínén van, és felkereste a kórházat, ahová a magyar áldozatok holttestét szállították. Ezeket igyekeznek majd a vizsgálatok után minél hamarabb Magyarországra juttatni.

Szerdán a Blikknek nyilatkozott az a magyar utazásszervező is, aki a sétarepülést szervezte a turistáknak. Pamlényi Miklós szerint a légitársaság gépeit megfelelően karban tartották, jó állapotban voltak. Ő úgy tudja, nagy viharban szállt fel a gép. „Nem vagyok pilóta, de laikusként úgy gondolom, meglephette a gépet a heves esőzés. Hatalmas vihar volt, meg is lepődtem, hogy egyáltalán felszálltak” – mondta.

11-ből nyolcan magyarok voltak
11-ből nyolcan magyarok voltak
Fotó: MTI/AP

Pamlényi gyakran dolgozott együtt a balesetben érintett légitársasággal, a cég helyi képviselővel jó személyes viszonyt is ápol. Pamlényi szerint az utazási irodák többsége az ő cégükön keresztül szervezik a helyi szafaritúrákat, amelyek a magyar turisták körében is igen népszerűek.

A Cessna Caravan típusú kisrepülő kedden a kora reggeli órákban zuhant le Ukunda tengerparti városához közel, nem sokkal a felszállás után. A fedélzeten tizenegyen tartózkodtak, közülük nyolcan magyarok voltak, akik kivétel nélkül életüket vesztették. A balesetben életét vesztett Süllős Gyula, a Vasas SC elnökségi tagja, a férfi elhunytát a klub szerdán jelentett be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lemondott Orbán Viktor jóbarátja, Aleksandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 21:39
Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.
Nemzetközi Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
Elek Lenke | 2026. szeptember 27. 16:46
Eddig nem szabtak ki bírságot, a legtöbb vállalkozó csak figyelmeztetést kapott.
Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG