2p

Az Egyesült Államok nemzetközi műsorszolgáltatásait felügyelő ügynökség, az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) több mint ötszáz munkavállalótól válik meg – közölte Kari Lake megbízott vezérigazgató pénteken késő este. A döntés újabb fordulatot hozott a hónapok óta zajló jogi vitákban, amelyek a Voice of America (VOA) és más, kormányzati forrásból finanszírozott médiumok jövőjét érintik.

A bejelentés egy nappal azután született, hogy egy szövetségi bíró megakadályozta Lake-et abban, hogy leváltsa Michael Abramowitzot a VOA éléről. Royce Lamberth kerületi bíró hangsúlyozta: a Nemzetközi Műsorszóró Tanácsadó Testület többségi jóváhagyása nélkül Abramowitz elmozdítása „egyértelműen törvényellenes” lenne – számol be róla The Guardian.

Lake közösségi médiában arról számolt be, hogy a mostani „RIF”-ként (reduction in force) emlegetett létszámcsökkentés 532 teljes munkaidős kormányzati alkalmazottat érint. Állítása szerint az ügynökség a karcsúsítás után is képes lesz küldetésének teljesítésére, sőt, működése „hatékonyabbá válhat”.

Donald Trump továbbra is megy a saját feje után
Donald Trump továbbra is megy a saját feje után
Fotó: Depositphotos

A háttérben hónapok óta tartó feszültség áll: júniusban már több mint 600 dolgozó kapott elbocsátási értesítést, köztük a VOA szinte teljes személyzete. Abramowitzot – a munkatársak többségével együtt – adminisztratív szabadságra küldték, majd augusztus 31-i hatállyal elbocsátásáról értesítették.

A kormányzat csütörtöki bírósági beadványa szerint a mostani hullám a VOA 486 munkatársát, valamint további 46 ügynökségi dolgozót érintene. A tervek alapján ugyanakkor 158 munkavállalót az USAGM, 108-at pedig a VOA megtartana.

Az ügynökség égisze alatt működik a Radio Free Europe/Radio Liberty, a Radio Free Asia, a Middle East Broadcasting Networks és a Radio Martí is. Ezek a hálózatok együttesen mintegy 427 millió embert érnek el világszerte. A hidegháborús időszakban létrehozott médiumok az amerikai befolyás kiterjesztését és az autoriter rendszerek ellensúlyozását szolgálták, szerepük azonban napjainkban újra viták kereszttüzébe került.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG