2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az amerikai elnök még januárban kérte Kijevet, hogy fogadjon be bizonytalan számú migránst. Az Egyesült Államok már több más országgal is megállapodott a kitoloncolt személyek befogadásáról.

Még január végén az Egyesült Államok akkori vezetése azzal a kéréssel fordult Ukrajnához, hogy fogadjon be az USA-ból kitoloncolt, harmadik országbeli állampolgárokat – számolt be róla a Washington Post.

A lap szerint a javaslat egy magas rangú amerikai diplomata közvetítésével jutott el Kijevhez. A dokumentumok nem térnek ki arra, hogy Ukrajna hogyan reagált a kérésre, de az egyik ukrán diplomata az amerikai nagykövetségen azt mondta, az ország csak a hivatalos álláspont kialakítása után válaszol.

A Washington Postnak két, a helyzetet jól ismerő ukrán tisztviselő is nyilatkozott. Azt mondták, a kérdést a kormány felső szintjén nem tárgyalták. Egyikük úgy fogalmazott, nem tud semmilyen „politikai követelésről” Washington részéről ezzel kapcsolatban.

Lehet, hogy itt is szóba hozta Trump a tervét?
Lehet, hogy itt is szóba hozta Trump a tervét?
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

A lap „rendkívülinek” nevezte az amerikai javaslatot, tekintettel arra, hogy Ukrajnában továbbra is háború zajlik.

A Washington Post beszámolója szerint az Egyesült Államok már több más országgal is megállapodott a kitoloncolt személyek befogadásáról. Ilyen például El Salvador, Mexikó, Costa Rica és Panama. Az amerikai kormány egyes országoknak pénzügyi ösztönzőket ajánlott fel, míg másokra kereskedelmi vámokkal gyakorolt nyomást. (via 444)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Velős üzenetet küldött Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:12
Felszólította Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint kedden, hogy vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak.
Nemzetközi Ráléphet a gázra Putyin Ukrajnában a „nagy győzelem” után
Wéber Balázs | 2026. szeptember 22. 18:31
Bár az orosz választás eredménye minimum óvatosan kezelendő, a Kreml a nagyarányú győzelemre hivatkozva megpróbálhatja dűlőre vinni a háborút Ukrajnában. Ez újabb mozgósítást vonhat maga után – de azért vannak komoly kérdőjelek. Nagyító alatt ezúttal az orosz választás, és ami utána jöhet.
Nemzetközi A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:22
Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.
Nemzetközi Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:54
Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
Nemzetközi Még mindig többezer illegális bevándorló él a ceutai utcákon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Spanyolország tovább erősíti a két észak-afrikai spanyol autonóm város határvédelmét a szomszédos Marokkóban esedékes parlamenti választások miatt – közölte az El País című napilap kedden.
Nemzetközi Már televíziós csatornát is elneveztek Donald Trumpról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:51
Trump TV néven indított hétfőn új, a nap 24 órájában elérhető streamingszolgáltatást a Fehér Ház, miután több vezető amerikai televíziós csatorna megtagadta a közvetítést a Fehér Házból, tiltakozva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, három sajtóorgánum kitiltásáról szóló rendelkezése ellen.
Nemzetközi Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:53
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nemzetközi Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:38
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
Nemzetközi Észak-Korea hiperszonikus fegyvert tesztelt?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:39
Valamiket mindenesetre kilőttek, Kim Dzsongun pedig nagyon büszke.
Nemzetközi Kemény üzenetet kapott Magyar Péter Kijevből
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:23
Egyre feszültebb az ukrán-magyar viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG