3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kilenc ember halt meg egy dél-afrikai kocsmai lövöldözésben.

Kilenc ember meghalt és további tíz megsérült, miután fegyveresek tüzet nyitottak egy kocsmában a dél-afrikai Bekkersdalban, Johannesburg közelében. A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők ellen – számol be róla a BBC.

A lövöldözés vasárnap hajnali 1 óra körül történt. A rendőrség közlése szerint mintegy 12, egyelőre ismeretlen támadó két járművel érkezett a helyszínre, majd válogatás nélkül lőni kezdett a vendégekre. Az áldozatok között hét férfi és két nő volt.

A hatóságok szerint az elkövetők a menekülő emberekre is tüzet nyitottak. Két áldozatot a kocsma előtt lőttek le menekülés közben, egy harmadik egy taxisofőr volt, aki éppen utast tett ki a közelben.

A helyszínen nyilatkozó Maj-Gen Fred Kekana, a tartományi rendőrség helyettes vezetője szerint a támadás „provokálatlan” volt. A fegyveresek pisztolyokat és egy AK–47-es gépkarabélyt használtak.

Dél-Afrika a világ egyik legmagasabb gyilkossági rátájával küzd: az idei év áprilisa és szeptembere között átlagosan napi 63 ember halt meg erőszakos bűncselekményekben a rendőrségi adatok szerint. A gyilkosságok gyakran vitákhoz, rablásokhoz vagy bandaháborúkhoz köthetők, a mostani támadás indítéka azonban egyelőre nem ismert.

 A település alpolgármestere, Nontombi Molatlhegi a hadsereg bevetését sürgette, mondván: a rendőrség alulfinanszírozott és túlterhelt.

Dél-Afrikában mintegy hárommillió legálisan tartott lőfegyver van, miközben legalább ugyanennyi illegális fegyver is forgalomban lehet a szakértők szerint.

Ausztráliában a terror áldozataira emlékeztek

Eközben vasárnap Ausztráliában országos emléknapot tarottak az egy héttel ezelőtti terrortámadás miatt. A helyszínen, a sydney-i Bondi Beachen gyászolók ezrei néma csenddel tisztelegtek a 16 halálos áldozat előtt, akiknek az életét kioltotta a két fegyveres elkövető. A támadásnak három magyar származású áldozata is volt.

Az új-dél-walesi zsidó közösség által szervezett megemlékezés ottani idő szerint 18:47-kor, a támadás pontos időpontjában egyperces néma csenddel kezdődött, majd beszédekkel és zsidó vallási énekekkel folytatódott. Az állami épületeken félárbocra eresztették a zászlót, a lakosságot pedig arra kérték, gyújtsanak gyertyát az áldozatokért. A vasárnap egyébként a hanuka nyolcadik, egyben utolsó napja.

A megemlékezésre érkező Anthony Albanese ausztrál miniszterelnököt neve megemlítésekor a tömeg egy része kifütyülte, volt, akit a rendőrségnek kellett lefognia – az ausztrál zsidó közösség így fejezte ki haragját a kormány ellen az utóbbi időben megszaporodott antiszemita támadások miatt. Albanese-t egyesek azzal vádolják, hogy Izrael támogatásával szemben a palesztinok oldalára állt. Az ellenséges fogadtatáson láthatóan megdöbbent a miniszterelnök – írta a BBC.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Netanjahu: az iráni rakéták az európai fővárosokat is elérhetik
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 16:11
Az Irántól négyezer kilométerre található Diego Garcia szigetcsoport irányába lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát az ország hadserege. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt: ez alapján Irán képességei megvannak ahhoz, hogy akár Európa belső részét is megtámadják.
Nemzetközi Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
Elek Lenke | 2026. március 22. 14:39
Harcolni az alkoholizmus ellen Oroszországban szélmalomharcnak tűnik, hiszen a vodka nem italnak számít, hanem alapélelmiszernek. Bár Gorbacsov próbálta – egyebek között – italjegyek kiosztásával korlátozni a fogyasztását, nem igazán aratott nagy sikert az orosz állampolgárok körében. A közelmúltban a moszkvai önkormányzat megszavazta, hogy az eddiginél több kijózanító állomást hoz létre. Ez azonban csak látszatintézkedésnek tűnik.
Nemzetközi Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 09:58
Az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson továbbra is kockázatos átkelnie a hajóknak, eközben Irán dél-izraeli célpontok ellen indította eddigi legsúlyosabb légicsapását.
Nemzetközi Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 08:55
A cseh kormány terve szerint a civil szervezeteknek kötelezően be kellene jelenteni, ha külföldről kapnak támogatást, és a közmédia finanszírozását is átalakítanák. Széleskörű az elégedetlenség.
Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG