2p

Szerda reggel az orosz-ukrán háború 770. napja virradt ránk. Napindító hírcsokrunk. 

  • Komoly támadásra készülhet Ukrajna. Azután, hogy az elmúlt hetekben több orosz olajfinomítót is dróntalálat ért, az ukrán katonai hírszerzés, a HUR tisztviselői sajtóhírek szerint arról beszélnek, hogy le kell rombolni a megszállt Krímet Oroszországgal összekötő közel 20 kilométeres kercsi hidat. A fontos összeköttetést nem először támadná Ukrajna, a korábbi két alkalommal azonban nem sikerült megsemmisíteni.

Egy korábbi kísérlet során az úttest már beszakadt
Egy korábbi kísérlet során az úttest már beszakadt
Fotó: MTI/AP/Orosz Nyomozóbizottság

  • Fontos napra ébredt Ukrajna, hiszen a NATO külügyminiszterei szerdán találkoznak, hogy megvitassák, hogyan lehetne hosszú távú alapokra helyezni az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. A megvitatandó témák közt szerepel egy 100 milliárd eurós, ötéves alapra vonatkozó javaslat, és egy olyan terv is, amellyel azt biztosítanák, hogy a Kijevnek nyújtott támogatás „Trump-biztos” legyen, azaz az újraválasztást esetlegesen elnyerő republikánus elnök ne tudja ellehetetleníteni azt. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár javaslatai közvetlenebb szerepet biztosítanának a nyugati szövetségnek az Ukrajnának szánt fegyverek, lőszerek és felszerelések szállításának koordinálásában.
     
  • Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a törvényjavaslatot, amely 27-ről 25 évre csökkenti a harci szolgálatra való mozgósítási korhatárt, ezzel is növelve az ukrán hadsereg utánpótlási lehetőségeit. Zelenszkij lépésével jócskán megnőtt azon civilek száma, akiket a hadsereg szükség esetén mozgósíthat a hadiállapot alatt.
     
  • Szintén változásra számíthatnak azok az ukrán férfiak is, akik korábban egészségügyi okból felmentést kaptak, az új törvény azt is elrendelte, hogy ezeket vizsgálják ismételten felül – nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megtalálják az indokolatlanul felmentetteket.

(The Guardian, Sky News)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 12:17
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól történtek a fájdalmas események.
Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG