2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már 837. napja tart az orosz-ukrán háború. Esti hírösszefoglalónk. 

  • Ukrán és európai tisztviselőkre hivatkozó sajtóértesülések szerint Oroszország fiatal afrikaiakat kényszerít az ukrajnai frontra, miután azzal fenyegetik meg őket, hogy kitoloncolják őket az országból, ha nem egyeznek bele abba, hogy felvegyék a fegyvert. Az értesülések szerint több ezer bevándorló és diák jutott erre a sorsra, és például Harkiv környékén erősítették így meg a frontot.
     
  • Azután, hogy Thierry Burkhard, a francia vezérkar parancsnoka a múlt héten felkérte nagyjából egy tucat nyugati állam kormányát, hogy vegyenek részt egy nemzetközi koalíció ukrajnai kiképzési missziójában, több megkereset vezetés is habozik. Burkhard kérésének ellenáll egyebek mellett Spanyolország, Olaszország és Németország kormánya is, ugyanis azért aggódnak, hogy az ukrajnai kis léptékű hadgyakorlatok nagyobb eszkalációhoz vezethetnek, amely a Nyugatot is bevonja a háborúba.

A Szibériai zászlóalj tagjai kiképzésen vesznek részt egy Kijev közelében lévő gyakorlótéren 2023. december 13-án
A Szibériai zászlóalj tagjai kiképzésen vesznek részt egy Kijev közelében lévő gyakorlótéren 2023. december 13-án
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

  • Ukrajna fegyveres erőiben több mint 67 000 nő szolgál, többségük katonanő. Natalija Kalmykova védelmi miniszter-helyettes szerint az ukrán fegyveres erőkben 19 ezer nő kisegítő feladatokat lát el, a többiek azonban katonák. A tisztviselő elmondta, hogy bár Ukrajna nem soroz be nőket, 2014 óta folyamatosan emelkedik számuk az ukrán hadseregben. Ennek a folyamatnak a dinamikája Oroszország teljes körű inváziója után eszkalálódott.
     
  • Valami robbant a Belgorodi területen. Oroszország az ukrán határhoz rendkívül fekvő részéből hatalmas lángokat és egy robbantást jelentett több Telegram-csatorna is. A támadás célpontja egyelőre nem ismert, egyes hírek szerint egy fegyverraktárat érhetett találat.

(The Guardian, Bloomberg, Welt, Ukrainska Pravda)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG