2p

Eldőlt, hogy Trump 312 elektort zsebelt be a választáson, Kamala Harris 226-tal zárt.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban jelentette az AP hírügynökség, hogy Donald Trump győzött Arizona államában is, ezzel az összes, előzetesen csatatérállamnak nevezett államban győzni tudott, írja a 444. Ezek azok az államok, ahol előzetesen nem lehetett biztosra venni a győztes kilétét, és melyek megnyerésére mind Trumpnak, mind Kamala Harrisnak szüksége lett volna a sikerhez.

Így várhatóan Trumpnak 312, míg Harrisnak 226 elektori szavazata lett, és ez lesz az idei választás végeredménye. Arizonában 2016-ban is Trump nyert, ám 2020-ban Joe Biden. Trump emellett győzni tudott Michigan, Pennsylvania, Georgia, Észak-Karolina, Wisconsin és Nevada államokban is, míg 2020-ban Biden a hétből hat helyen megverte Trumpot.

Az AP összesítése szerint Trump az összszavazatok számában is nyerni tudott, 74,6 millió szavazatot kapott, míg Harris 70,9 milliót. És jelen állás szerint jó esély van, hogy a republikánusok megtartják többségüket a Képviselőházban is. A szenátusi többségük már biztosan megvan, azaz Trump igen erőteljes hátszéllel irányíthatja majd az országot januártól – írja a 444.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG