1p
Több mint száz éve az első új bank kezdte meg működését csütörtökön reggel London központjában
Több mint száz éve az első új bank kezdte meg működését csütörtökön reggel London központjában.

A részben amerikai érdekeltségű Metro bank első fiókja óriási érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a brit főváros Holborn nevű kerületében. A pénzintézet vezetősége kiemelte: különleges figyelmet szentelnek a kiszolgálásra, ebbe beletartozik a megszokottnál hosszabb nyitva tartás. A fiókok a hét minden napján várják az ügyfeleket, akik még kutyájukat is magukkal vihetik. A Metro kizárólag fontosabb ünnepnapokon tart majd zárva.

A bank a pénzügyek gyors kezelésével, egyszerű számlanyitási lehetőséggel csábítja az embereket. A dolgozók bónuszait pedig az ügyfelek elégedettségéhez, és nem az értékesített termékekhez igazítva fizetik ki - hangsúlyozta Anthony Thompson, a Metro elnöke.

Elemzők szerint azonban a hitelezés és megtakarítás terén kínált szolgáltatások nem elég ütőképesek ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a piacon jelenlévő "nagyokkal".  Szakértők megjegyezték, hiába az ügyfélbarát nyitvatartási idő, amennyiben a Metro nem tud kedvező kamatokat biztosítani, nem sok esélye lesz megvetni a lábát, és szenvedni fog, hogy részesedést szerezzen a piacon.

A Metro stratégiája elsősorban a kisvállalkozókat célozza meg, az első fiók üzletekkel zsúfolt környéken nyitotta meg kapuit. A kisvállalkozók számára vonzó lehet, hogy nagy mennyiségű aprópénzt helyezhetnek el az este nyolc óráig nyitva tartó bankban, anélkül hogy a pénzintézet külön díjat számolna fel a beváltásért.
Az új bank idén további négy fiók megnyitását tervezi, jövőre további nyolccal bővül.

A Metro egyik társalapítója az az amerikai Vernon Hill, aki az egyesült államokbeli New Jerseyben 1973-ban nyitotta meg első bankfiókját. Hálózata 2007-ben már 500 fiókot számlált, a Commerce Bank akkor a 17. legnagyobb volt az USA-ban. Hill csütörtök reggel Londonban elmondta: a Metro reményei szerint forradalmi változást hoz majd.

Nagy-Britanniában öt nagy bankcsoport, a Lloyds Banking Group, a Barclays, a NatWest, a HSBC és egyre növekvő befolyással a spanyol Santander uralja a piacot. Javukra szól, hogy kiterjedt hálózattal bírnak, és kedvező szolgáltatások révén nyerhetnek meg maguknak új ügyfeleket.

Nem a Metro az egyedüli, amely új szereplőként részt akar a bankpiacból. A Tesco és a Virgin is bejelentette már hasonló szolgáltatások indításáról szóló szándékát. A Virgin azonban a legfrissebb hírek szerint elhalasztotta bankhálózatának megnyitását.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG