2p
A felügyelet a Kinizsi Banknál talált jogsértések miatt 14,5 millió forintos bírságot szórt ki.
Az MNB Krisztina körúti felügyeleti tömbje, Foto: MTI

A Magyar Nemzeti Bank rendszeres ellenőrzései keretében célvizsgálatot folytatott a veszprémi Kinizsi Banknál. A vizsgálat a 2015. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át - közölte a Privátbankár.hu szerkesztőségével a felügyelet.

Azt találták, hogy a Kinizsi Banknál a vállalatirányítás kapcsán egyebek közt a részvénykönyvi adatok, a felügyelő bizottság működése, a vezetői felelősségi körök elhatárolása, illetve a belső kontroll funkciók kapcsán merültek fel hiányosságok. A hitelkockázatok kezelésénél a jegybank az egyes halasztott fizetéssel kapcsolatos ügyfeleket érintő kockázatfeltáró és döntési gyakorlatot, néhány problémás ügylet kezelését, az értékbecslőkkel kapcsolatos gyenge kontrolltevékenységet, illetve a jogszabály által előírt ügyletminősítési rendszer hiányát kifogásolta.

A bank emellett nem felelt meg teljes körűen a jogszabályoknak az adatszolgáltatás minősége és belső szabályozottsága terén, az informatikai biztonság vonatkozásában pedig az MNB egyebek közt a kiszervezésre vonatkozó gyakorlat és a kritikus üzleti folyamatok támogatása kapcsán tárt fel jogsértést.

A jegybank kötelezte a Kinizsi Bankot a hiányosságok megszüntetésére és a jogsértések miatt 14,5 millió forint bírságot is kiszabott rájuk.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG