4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Több mint 40 százalékkal növelte a mérlegfőösszegét és 24 százalékkal csökkentette működési költségeit tavaly a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Csoport - derült ki utóbbi üzleti irányító szerve, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. mai közgyűlésén. Amelyen elfogadták a csoport tavalyi konszolidált üzleti jelentését.

Több mint 40 százalékkal növelte a mérlegfőösszegét és 24 százalékkal csökkentette működési költségeit tavaly a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Csoport (a holding másik két tagja az MKB Bank és a Budapest Bank). A költséghatékonysági mutatója (CIR) 2020-ban majdnem 18 százalékponttal, a piaci átlagot messze meghaladó mértékben javult, az ügyfélbetét-állomány 20 százalékkal, az ügyfélhitel-állomány 12 százalékkal bővült. A csoport 2020 júniusában lezárta az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítását, a takarékszövetkezetek integrációját, miközben piaci részesedését megtartva 1,2 millióra növelte ügyfelei számát.

Feljebb léptek. Fotó: MTI
Feljebb léptek. Fotó: MTI

Tavaly a Takarék Csoport mérlegfőösszege a piaci átlag majdnem kétszeresével 3632 milliárd forintra nőtt a prudenciális konszolidált jelentés alapján (IFRS szerint), ami 41 százalékkal magasabb a 2019 év végi szintnél. Ezzel a bankipiac ötödik legnagyobb szereplője. A kihelyezett hitelállomány 27 százalékkal emelkedett egy év alatt, 2020 végén 2183 milliárd forintot tett ki. Ezen belül az ügyfélhitelek bruttó állománya 12 százalékkal 1675 milliárd forintra nőtt. Ennél is jobban, mintegy 20 százalékkal emelkedett az ügyfelek betétállománya, a tavalyi év végére 2176 milliárd forintra.

Hasonlóan a bankszektor egészéhez, 2020-ban a csoport prudenciális konszolidált eredménye is csökkent, 1,9 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. A csökkenés legfőbb oka a világjárvány gazdaságra gyakorolt negatív hatása miatti jelentős mértékű hitelezési értékvesztés- és céltartalékképzés, illetve a hiteltörlesztési moratórium miatt képzett negatív módosítási különbözet. Ezek a pandémiából következő tételek több mint 20 milliárd forinttal rontották az eredményt. 

A takarékszektor nyugat-európai példáknak megfelelő üzleti-szervezeti korszerűsítése meghozta az első eredményeit, a tavalyi rendkívüli évben úgy csökkentettük jelentősen kiadásainkat, hogy közben növeltük üzleti teljesítményünket és ügyfeleink számát is. Az integráció során a Takarék Csoport a hazai piacon teljesen egyedálló fúziós tapasztalatra tett szert, amely a következő években a Magyar Bankholdingban is jól kamatoztatható – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

Ugyan a gazdasági válság miatt a működési bevételek 5 százalékkal mérséklődtek, a működési költségek viszont a szervezeti átalakítás hatására – a korábbi párhuzamosságok megszüntetésével, a folyamatok egységesítésével – 24 százalékkal csökkentek, miközben a teljes hitelintézeti szektorban több mint 10 százalékkal nőttek. 

A takarékszektor megújítása a költséghatékonyság jelentős javítása mellett a Takarék Csoport piaci pozícióinak konszolidációját is eredményezte. Míg a mérlegfőösszeg alapján piacrésze 6,8 százalék volt, az ügyfélhiteleknél 8,9 százalék, az ügyfélbetéteknél pedig 7,7 százalék. Több kiemelt területen azonban ennél is meghatározóbb a szerepe. Piacvezető az MFB Pontos termékek értékesítésében 39 százalékos, a Széchenyi Kártya Programban pedig 35 százalékos részesedéssel. Az agrárszektorban a piaci állomány 24 százalékát kezeli a csoport. Minden ötödik CSOK-forintot a Takarék Csoport közvetített ki. Az NHP Hajrá!-ban 14 százalékos, a babaváró hiteleknél 10 százalékos a piacrésze. A Takarék Jelzálogbank mintegy 20 százalékos részesedésével a második legnagyobb jelzálog-refinanszírozó. 

A többéves átalakítás ellenére tavaly 66 ezerrel nőtt az ügyfelek száma, és már meghaladja az 1,2 milliót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Államadósság: valakik megint tízmilliárdokért vettek állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 12:55
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 és 5 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a 10 éves államkötvény átlaghozama emelkedett.
Pénzügyi szektor Papír van róla: kockázatos, amit a kormány csinál
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 19:21
A Költségvetési Tanács (KT) szerint bekövetkeztek az általa a 2025-ös költségvetési tervezés véleményezése során jelzett kockázatok – állapította meg a 2025. évi központi költségvetésről szóló 2024. évi XC. törvény első félévi végrehajtásáról készített véleményében a testület, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra.
Pénzügyi szektor Száguld az Otthon Start, ki tudja hol áll meg
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 14:15
Érezhetően emelkedett, de még így is 5 százalék alatti szinten maradt a júniusig tartó egy év alatt a 20 százaléknál kevesebb önerővel felvett jelzáloghitelek aránya. Az Otthon Start megjelenésével még inkább megugorhat ez az arány, hiszen az új támogatott konstrukciónál is elegendő lehet a vételár 10 százalékát előteremteni – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
Pénzügyi szektor Hét termékkel startolt el a 3 százalékos fix kamatú vállalkozói hitel
Privátbankár.hu | 2025. október 6. 16:45
Hétfőtől hét hiteltermék egységesen 3 százalékos fix kamattal érhető el a Széchenyi Kártya Program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Pénzügyi szektor Sosem takarítottunk meg ennyi pénzt, még mindig a biztonságra játszunk
Privátbankár.hu | 2025. október 6. 09:55
Egyetlen év alatt több mint 38 százalékkal emelkedett a pénzügyi szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, ami arra utal, hogy a kisbefektetőknek egyre motiválóbb a konstrukcióval elérhető adóelőny – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Közben a TBSZ-számlákon tartott összeg is szép ütemben gyarapodik. 
Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG