Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A negyedik negyedévben közel 900 millió forintos, 2011 egészének tekintetében 1 milliárd forintos adózás utáni eredményről számolt be a K&H-csoport. A végtörlesztést megszenvedték: az éves eredmény 96 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Üdvözlik a jegybank likviditásnövelő intézkedéseit, azt viszont egyelőre nem tudják, készülnek-e jelzáloglevél-kibocsátásra.

A negyedik negyedév már jól sikerült

1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a K&H Bankcsoport 2011-ben - mondta el a csoport csütörtöki sajtótájékoztatóján Hendrik Scheerlinck vezérigazgató. Az eredmény 96 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - ez a deviza jelzáloghitelek fix árfolyamon történő végtörlesztése miatti veszteségek eredménye. A harmadik negyedév 12,3 milliárdos vesztesége után mindazonáltal a negyedik negyedévben már 873 millió forintos adózás utáni nyereséget ért el a csoport.

A többek között a bankadót és a végtörlesztés hatásait figyelmen kívül hagyó tisztított adatok 32,5 milliárdos adózott nyereséget jeleznek 2011-re, ami 16 százalékos növekedést jelent. A kedvezőtlen működési körülmények ellenére a működési bevételek 2 százalékkal növekedtek, miközben a költségeket 5 százalékkal lefaragták.

 

2010. dec. 31.

2011. dec. 31.

változás (év/év)

adózás utáni eredmény

27,2

1,0

-96,2%

tisztított adózás utáni eredmény (deviza jelzáloghitelek végtörlesztése, bankadó, aszimmetrikus ALM eredmény és korábbi évek peres ügyeihez kapcsolódó céltartalékok nélkül)

28,0

32,5

+16,0%

működési eredmény céltartalék és bankadó előtt

79,5

86,5

+8,7%

ügyfél hitelek

1836

1708

-7,0%

ügyfél betétek

1591

1724

+8,4%

befektetési alapok állománya

629

606

-3,7%

A hitelportfolió minősége:

 

 

 

- nem teljesítő hitelek

8,6%

10,3%

 

- hitelköltségek

2,0%

1,7%

 

- tőke és likviditás

 

 

 

- tőkemegfelelési mutató  (bank)

8,4%

11,4%

 

- hitel/betét arány

93,7%

82,0%

 

szolvencia mutató (biztosító)

143%

156%

 

Hatékonyság (bankadóval):

 

 

 

- költség/bevétel arány

47,4%

44,0%

 

- tőkearányos megtérülés

12,8%

0,5%

 

48,9 milliárdos végtörlesztési veszteség

A jogosult adósok mintegy 30 százaléka (a teljes adósállomány 28 százaléka, mintegy 28 ezer ügyfél) végtörlesztett, a bank ennek kapcsán 48,9 milliárd forintos veszteséget számolt el az év végéig. Jellemzően a jó adósok vettek részt a programban, így a teljes állományon belül a nem teljesítő hitelek aránya 9,7 százalékról 10,3 százalékra nőtt.

Az ügyfeleknek nyújtott hitel év közben csökkent, a betétállomány minden szegmensben folyamatosan emelkedett, decemberben kiugró mértékben. A hitel/betét-arány december végén 82 százalékos volt, ami Gombás Attila, a csoport pénzügyi vezetője szerint a magyar piacon a jelentősebb bankok között a legjobb.

A tőkemegfelelési mutató tőkeemelés nélkül is 11,36 százalékra emelkedett. A tőkearányos megtérülés azonban - szintén a végtörlesztés hatására - romlott (a 2010-es 12,8 százalékról 0,5 százalékra).

Szenvedő kkv-k és SZÉP-Kártya

A kkv bizalmi indexben az elmúlt 4-5 hónapban sajnos jelentős csökkenést mértek, a nehéz gazdasági környezet a kkv-k beruházási, fejlesztési hajlandóságára komoly hatással vannak. Az ügyfelek száma 9 százalékkal nőtt, a betétállomány közel 10 százalékkal emelkedett. A hitelállomány kismértékben bővült, és továbbra is viszonylag jó minőségűnek tekinthető.

A K&H 2011-ben kezdte meg a SZÉP-kártyák kibocsátását. Már több mint 250 munkáltatóval és mintegy 1500 elfogadóhellyel már aláírták a szerződést, további több ezer szerződés vár véglegesítésre.

1,9 milliárdos nyereség a biztosítónál

Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója 1,9 milliárd forintos adózás utáni eredményről számolt be. A nem-élet szegmensben tovább folytatdott a piac feletti növekedés, a kgfb-piacon a K&H őrzi második helyét. Az életbiztosítási üzletágban a Hozamkettős a valaha volt legsikeresebb K&H-s terméknek bizonyult az egyszeri díjas unit linked-biztosítások között: 7 milliárd forint gyűlt össze.

Üdvözlik az MNB terveit

Az MNB szerdán bejelentett program-tervezetével és a hitelezési hajlandóságra gyakorolt esetleges pozitív hatásával kapcsolatban Scheerlinck elmondta: több szereplő is átgondolja, hogyan tudna részt venni az élénkítésben. A K&H számára a likviditás nem jelent problémát a 82 százalékos hitel/betét arány mellett. Szektorszinten - a végleges adatok ismerete nélkül - azonban 130 százalék körül lesz ez az arány, így Scheerlinck üdvözli a hosszabb távú likviditás biztosítása érdekében végrehajtott lépést. Hogy ez mennyiben befolyásolja a hitelezés alakulását, az nagyban múlik a kereslet alakulásán mind a vállalkozások mind pedig a lakosság részéről.

A 4. negyedéves magyar GDP-növekedés meglepően jó volt, ahogy a német bizalmi index is optimizmusra adhat okot. Ez remélhetőleg a Magyarország felé érkező megrendelésállomány is növekedni fog, így az előzetesen vártnál kisebb lehet a gazdasági környezet romlásának Magyarországra gyakorolt hatása.

Hogy az MNB tervezett jelzáloglevél-vásárlási programja a K&H-t is jelzáloglevél-kibocsátásra sarkallja-e, az egyelőre még kérdéses: először megvárják a szükséges törvényi szabályozás létrejöttét, és aztán vizsgálják meg a lehetőséget.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Három hétig lehet még nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak. 
Pénzügyi szektor Van egy közös pont ebben a négy hazai bankban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 15. 13:38
A mai nappal az új, kedvezményes vállalati hitelek már négy bank fiókjaiban elérhetők: az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után, a K&H Bank kínálatában is fellelhető a konstrukció. A beruházási hitelpiac fellendítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank augusztus 1-jén hirdette meg a Minősített Vállalati Hitelek elindítását, amivel a KKV-k széles köre számára elérhető, egységes, áttekinthető feltételrendszerű piaci alapú beruházási hitelek kerülhetnek forgalomba.
Pénzügyi szektor Ezek a bankok támadták meg a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 11:31
Az OTP tegnapi bejelentése után kiderült a lista. 
Pénzügyi szektor Elege lett az OTP-nek és társainak: Alkotmánybírósághoz fordulnak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 18:23
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen a kamatstop meghosszabbítása ügyében – derült ki a bank szerdai közleményéből. Az OTP egyúttal kérelmezi ennek a kamatstop ellen májusban elindított, hasonló eljárással történő egyesítését.
Pénzügyi szektor Csak két dolog biztos: a száguldó ingatlanárak és a magyar bankok nyeresége?
Gáspár András | 2025. szeptember 4. 14:13
Tőkeerős bankrendszer: üzemanyag van, de útiterv is? Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján a bankvezérek kerekasztalának, melyről a helyszínről, Veszprémből tudósítottunk.
Pénzügyi szektor Már Nagy Márton is magasabb deficitről beszél
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 3. 18:42
Nagy Márton gazdasági miniszter szerint a gyenge európai növekedés és a választások előtti kormányzati költekezés akár a GDP 4,5 százalékára is emelheti Magyarország költségvetési hiányát idén – közölte a Reuters.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG