A pénzügyi válság világszinten, a devizahiteles kérdéskör pedig idehaza mutatta meg, milyen komoly szükség van hatékonyabb pénzügyi fogyasztóvédelemre – nyilatkozta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Privátbankár.hu Pénzügyi tudatosság konferenciáján.
A szakember kiemelte, a napokban elfogadott fair bankrendszerről szóló törvény végre megteremt egy olyan méltányos helyzetet, ahol a fogyasztói kiszolgáltatottság a hitelfelvételnél jóval alacsonyabb. A törvény ugyanakkor csak akkor érheti el a célját, ha egy tudatosabb, informáltabb ügyfél veszi igénybe a pénzügyi szolgáltatásokat. A hangsúly épp ezért a kommunikáción, az edukáción és a felvilágosításon van. A törvény lehetőséget ad arra, hogy az ügyfél a hitelszerződés aláírása előtt 7 napra elkérje a kontraktust és azt áttanulmányozhassa, esetleg szakemberekkel átnézesse, de ez a szabálypont is csak akkor fog tudni érvényesülni, ha a fogyasztó tudatában lesz azzal, hogy ez milyen lehetőséget biztosít a számára – hozta fel példának Balogh László.
A fogyasztók, a hitelfelvevők saját kárukon már tanultak, sokkal óvatosabbak lettek az eladósodással kapcsolatban – emlékeztetett a 2008-2009-es válság hatásaira az NGM helyettes államtitka. Azok a családok, akik saját maguk már megégették magukat, vagy a közvetlen környezetükben találkoztak nagyon nehéz helyzetbe került emberekkel, most, amikor a gazdasági növekedés beindult, rendkívül óvatosan kezdtek el fogyasztani: 6-9 hónapnak el tellett telnie, amire elkezdtek a háztartások fogyasztani, mert előttte a tartalékaikat építették fel. Ez kedvező tendencia, de emellett januártól szabályozói akadályai, keretei is lesznek a túlzott eladósódottságnak, a fogyasztó hitelképességének vizsgálatának.
A helyettes államtitkár szerint semmi nem pótolhatja a tudatosítást. Balogh László szerint a legjobb fogyasztóvédelem az önvédelem – ha a fogyasztó rendelkezik azzal a képességgel és persze tudással, hogy megvédje saját magát azoktól a problémáktól és kockázatoktól, amelyek a pénzügyi termékek igénybevétele kapcsán őt érhetik.
Előremutató jogszabályt fogadott el a fair bankrendszerrel kapcsolatban a magyar Parlament – vélekedett Balogh László. Az NGM helyettes államtitkára szerint az emberek sokat tanultak a pénzügyi válság magyarországi hatásaiból, a devizahiteles problémából és felelősségteljesebben állnak hozzá a pénzügyi termékek igénybevételéhez, de nem árt jogi fékeket is gördíteni a túlzott eladósódás útjába.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
körülbelül 1 órája
-
Feszült hangulatban zajlott Trump és a NATO-főtitkár találkozója
körülbelül 1 órája
-
A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Sztrájk miatt újabb törölt budapesti járatokra kell számítani
2 órája
-
Az iráni háború is szóba került az Egyesült Államok és Románia között
2 órája
-
Zelenszkij: tavasszal befejezhetik a Barátság kőolajvezeték javítását
3 órája
-
Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
3 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb gigantikus összeget helyezett át a kormány a Rezsivédelmi Alapból
- Sulyok Tamás is üzent a választóknak április 12-e előtt
- Sokaknak fog fájni, hogy mit nyitott meg Mészáros Lőrinc cégbirodalma
- Nagyon megérné sok pénzt szórni a magyar lakosságnak
- Rosszabbul élünk, mint négy éve – ezt ma nem a politikusok mondják, hanem az emberek
- 3000 lakás épülhet a budapesti Duna-parton
- Akkora költségvetési hiányt hozott össze a kormány márciusig, mint tavaly 11 hónap alatt
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor
Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor
GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas.
Pénzügyi szektor
Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után.
Pénzügyi szektor
Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani.
Pénzügyi szektor
Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor
Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu.
Pénzügyi szektor
Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Nemzetközi
Feszült hangulatban zajlott Trump és a NATO-főtitkár találkozója
Az elnök felhergelte magát a támogatás hiányán és további lépésekkel fenyegetőzött.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Szép fordulat reggelhez képest.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
-
Már a Közel-Keleten is irtja az iráni drónokat Ukrajna
14:05
-
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának
13:12
-
Bezár a bazár, 135 év után nem lesz szakszervezeti majális a Városligetben
12:46
Turizmus Online cikkei
-
BKK: a női jéghoki-VB-re igyekvőknek ingyenes a tömegközlekedés
13:04
-
Járattörlések a fővárosi légikötőben
12:58
-
Megnyitotta kapuit a Vasarely-múzeum Pécsett
11:22
-
Felröppent a hír: a Lufthansa és az Air France-KLM is licitál a portugál légitársaságra
10:55
-
Cseresznyefa-virágzás a szegedi füvészkertben
10:51
A vidék hírei
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
-
Orbán Viktor hajnalban üzent: káoszról, nyomásról és fenyegetésekről beszélt a választás előtt
08:16
-
Nos, Pelikán elvtárs, mit csinál vasárnap?
07:49
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
2026. április 10. 08:01
-
Bod Péter Ákos: A politikai ciklus hosszú árnyéka a gazdaságunkon
2026. április 10. 05:44



