4p
Januártól már nem kell Postára menni a sárga/fehér csekkek befizetéséért: a szolgáltatóknak QR-kódot kell nyomtatniuk a csekkre. Aki mégis a postán adja fel a pénzt, 2015 első felétől végre annak sem kell készpénzfelvételi díjat fizetnie egy egyszerű kártyás fizetés után.

A Magyar Posta Zrt. októberben kezdett hozzá új, saját tulajdonban lévő kártyaelfogadó (POS) terminálok telepítésébe a postahivatalokban – tájékoztatta a Privátbankár.hu-t Apáti-Tóth Kata. A Magyar Posta szóvivője szerint hatezer darab postahelyen található POS-készülék cseréje valósul majd meg, ezen felül több mint ezer mobil POS-készüléket is beszerez a Posta, mivel szeretnék a kártyaelfogadást kiterjeszteni a kézbesítői hálózatra is.

A beruházást az indokolja, hogy a jelenleg üzemelő terminálok 2005-ben lettek beszerelve, így azok annyira elavultak, hogy a mai kártyatechnológiának nem felelnek meg: nincs bennük chipolvasó és érintés nélküli fizetésre sem alkalmasak.

Jövő tavasztól végre a Postán is fizetés a fizetés

Az új készülékekkel alapjaiban változik meg a világ: míg eddig a postai POS-használat akkor is postahelyi készpénzfelvételnek minősült – emiatt igencsak drága volt -, amikor a pénzen az ügyfél épp szolgáltatást vásárolt, vagy éppen csekket fizetett be, addig amikortól az új telepítés eljut egy olyan szakaszba, amikor már nagy számú postahivatalban elérhetőek az új terminálok és velük a forgalom legnagyobb részét le tudja fedni a Posta, akkor átállnak arra, hogy a készpénzfelvételnek minősülő tranzakciók csak azok maradnak, ahol az ügyfél ténylegesen készpénzt vesz fel. Erre várhatóan jövő év első negyedévében kerül sor.

Ugyanakkor a kártyás készpénzfelvételi szolgáltatást – igény esetén – továbbra is biztosítják majd a szóvivő szerint, hiszen számos kisebb településen az egyetlen pénzügyi, pénzforgalmi szolgáltató a Magyar Posta, így fontos, hogy az ügyfelek továbbra is hozzá tudjanak férni készpénzfelvételi szolgáltatáshoz is. A többi esetben a szolgáltatás kártyás vásárlásnak minősül majd – ugyanúgy, ahogy például a szolgáltatói számlát készpénzkiadó (ATM) automatán keresztül fizetjük be.

Bár sokak számára meglepő, ám a Magyar Posta képviselője szerint a postahelyeken jelenleg – és a válasz szerint vélhetően a jövőben is - az OTP Bank számít az első számú kártyaelfogadó banknak.

QR-kód a csekkeken

Ugyancsak komoly változás lesz a sárga csekkek piacán is jövőre: 2015. január 1-jétől a sárga és fehér csekkeken (a teljes kitöltésű, gépi nyomtatású, minden információval, adattal ellátott csekkek esetében) a csekkelőállítók számára kötelezővé teszi a Magyar Posta a QR-kód megjelenítését.

Nem kell a postára menni a csekkbefizetéshez

A QR-kódos fizetési mód bevezetésével elsősorban nem a postahelyi csekkbefizetést támogatják, hanem a csekkek elektronikus befizetésének lehetőségét teremtik meg. A QR kódos csekkfizetés során az informatikai szolgáltató a Díjnet Zrt. lesz, az elszámoló bank pedig az OTP Bank. A QR kóddal történő csekkbefizetés során a rendszer az ügyfelet a postai iCsekk alkalmazásra irányítja, és az elszámolás a Magyar Posta Elszámoló Központján keresztül valósul meg. Ennek megfelelően ez, a postai rendszeren keresztüli elektronikus befizetési mód ugyanolyan postai csekkbefizetésnek minősül majd, mint a posta pénztárainál teljesített fizetés – mondta a szóvivő. Azaz ezzel a megoldással lehetőség teremtődik arra, hogy az ügyfelek továbbra is "díjmentesen" fizethessék be a sárga csekkeket anélkül, hogy ezért a postahivatalokba kellene zarándokolniuk. Persze, a Díjneten történő fizetéshez bankkártya kell, vagy banki átutalással egyenlíthető ki a számla ellenértéke – ez utóbbi esetben ugyanakkor az átutalás költsége és illetéke az ügyfelet terheli. A kártyás fizetés a legtöbb banknál illetékmentes.

A Díjnet eddig csak a vele szerződött szolgáltatók számláinak befizetésére volt alkalmas, az oldalon keresztül elérhető iCsekk szolgáltatás révén ugyanakkor bármely szolgáltató sárga/fehér csekkje fizethetővé válik. (Az igazsághoz tartozik, hogy - díj ellenében - egyes bankoknál a fiókokban, sőt jó néhányuknál a netbankon keresztül is fizethetőek voltak a sárga csekkek - lényegében "sima" banki utalásként.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG