1p
A legtöbb amerikai bank első negyedéves teljesítménye mintha azt sugallná, a bankszektor túl van a nehezén. Három hónapja még "lélegeztetőgépen" voltak - túl gyors a felépülés?
Az amerikai bankszektor a kilábalás jeleit mutatja; a Goldman Sachs és a Wells Fargo után a JP Morgan Chase is közölte, hogy jelentős profitra tett szert az első negyedévben - írta a pénteki The New York Times, amelyben kétkedő vélemény is megjelent.

A lap arról írt, hogy alig három hónapja sok vezető bank még állami lélegeztetőgépen volt, legtöbbjüknél mostanra viszont a felépülés jelei tapasztalhatók. Ezzel párosul, hogy a gazdaság bizonyos szektoraiban is bíztató jelek látszanak. A JPMorgan Chase előző napi bejelentése újabb lendületet adott a bankszektor tőzsdei kereskedelmének, amely öt hete kezdett erősödni, amikor a válság által legjobban sújtott két pénzintézet, a Citigroup és a Bank of America azt sugallta, a krízis nehezén már túljutottak.

A The New York Times szerint a szuperalacsony kamatoknak köszönhetően megindultak a vásárlói jelzáloghitel-felvételek, és a hitelpiacok kiolvasztását célzó több milliárd dollárnyi szövetségi segély nyomán fellendült a befektetési banktevékenység.

Az újság ugyanakkor megjegyezte: a gondok korántsem tűntek el, továbbra is amerikaiak millió képtelenek fizetni a jelzáloghitelek, fogyasztói hitelek és hitelkártya-tartozások részleteit. A vállalatok veszteségei hatalmasak, és a lakóingatlan-piaci válság lassan átcsap az üzleti szférába; előző nap csődvédelmet kért a General Growth Properties, a második legnagyobb bevásárlóközpont-üzemeltető.

Gerard Cassidy, az RBC Capital Markets banki elemzője úgy látja, hogy a gazdaság jelenleg a vihar szemében van: a lakóingatlan-piac válságán sikerült túljutni, de az üzleti ingatlanok és a vállalati hitelezés egén sötét felhők gyülekeznek.

A kétkedő Paul Krugram Nobel-díjas közgazdász pénteki jegyzetében arról írt, nem tudja kitörő lelkesedéssel fogadni azt, amikor Barack Obama elnök reménysugarakról beszél. Helyzetértékelése szerint a helyzet továbbra is romlik: az ipari termelés 10 éves minimumot ért el, az ingatlanpiac még mindig gyenge, és a jelzálogjog érvényesítése miatti házlefoglalások folytatódnak. Mint fogalmazott, szórványos jelei vannak annak, hogy a romlás, a gazdaság korábbi gyors zuhanása lelassult. Úgy látja, hogy a jó hírek egyelőre csak a bankoktól jöttek, de szerinte azok sem meggyőzőek. "Nem akarok átesni a ló túloldalára, lehetséges, hogy a bankok rekord rövidségű idő alatt kikerültek a nagy veszteségekből és szép profitokra tettek szert, de a jelenlegi Madoff-korban a bizalmatlanság természetesnek tekinthető" - fogalmazott a közgazdász.

Devizát cserélhetnek a nagy jegybankok
Kéz a kézben Obama és a bankárok 
USA: túl nagy a bankmentés ára
Újra pluszban a Citigroup 

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG