1p
A takarékfiók-hálózatban 10-11 százalék közötti hiteldíjjal juthatnak forinthitelhez a végtörlesztésben gondolkodó ügyfelek
Mintegy 600 milliárd forintos szabad forintforrás, az előírt 8 százaléknál több mint kétszer akkora átlagos tőkemegfelelés és az összes magyarországi bankfiók 40 százalékát kitevő kirendeltség-hálózat támogatja a takarékok idei lakossági forinthitelezés–bővítési terveit. Az üzleti célok megvalósítását segíti a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos jogszabály is, a szektor ezáltal visszanyerhet valamennyit a devizahitelezés felfutásakor elvesztett piaci pozícióból. A takarékfiók-hálózatban 10-11 százalék közötti hiteldíjjal juthatnak forinthitelhez a végtörlesztésben gondolkodó ügyfelek.

A lakossági betétgyűjtésben hagyományosan erős pozícióval, 20 százalékos piaci résszel rendelkező takarékok közel sem töltenek be akkora szerepet a lakossági hitelezésben, mint amekkorát a meglévő fiókhálózat és a forintforrás lehetővé tenne. Ebben szerepet játszott az is, hogy a 2003-2008 között virágzó lakossági devizahitelezés idején piacot veszítettek, miután nem vettek részt az olcsó külföldi devizaforrással hajtott hitelezési versenyben. Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője elmondta, hogy a fix árfolyamú devizahitel-végtörlesztésről rendelkező jogszabály ismét keresetté teheti a forintalapú jelzáloghiteleket, ami segítheti a takarékokat abban, hogy visszanyerjék a korábban elvesztett ügyfelek egy részét. A végtörlesztés ugyanakkor nemcsak üzleti lehetőséget jelent a takarékszövetkezeti szektornak, egyes takarékoknál ugyanis veszteséget okozhat a meglévő lakossági deviza-lakáshitelek végtörlesztése. A probléma azonban a bankszektor átlagához mérten nem jelentős, ugyanis a mintegy 6000 milliárd forint értékű devizajelzálog-hitelállománynak csak mintegy 1,4 százaléka van az OTSZ tagszervezeteinél.

Kockázatos árháborúba kezdenek a takarékok
 
Eddig specifikus hiteltermékeikkel hívták fel magukra a figyelmet a takarékszövetkezetek, most beszállnak az "árversenybe", méghozzá az forinthitelek piacán - meglehet ezzel pont, hogy a bankrendszer veszteségeit súlyosbíthatják. Részletek>>
Az év végéig lehetséges végtörlesztés forintfinanszírozása az OTSZ és a takarékok stabil tőkepozíciója felett őrködő Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) számítása szerint nem okoz tőkeproblémát a szektorban. Hitelképes, jó adóst egy takaréknak sem kell elutasítania azért, mert tőkehelyzete megakadályozza a hitelezésben.

Szép számmal jelentkeznek

A takarékok likviditása is megfelelő, 100 forint betétre mintegy 50-60 forintnyi hitel jut, ami alacsonyabb a bankszektor átlagánál. Erre alapozva a szövetkezeti hitelintézetek december végéig 10-11 százalékos hiteldíjjal versenyképes feltételű forinthitelt kínálnak a devizahitelüktől szabadulni igyekvő ügyfeleknek. A hitel árazása átlátható, a kamat ugyanis az irányadó bankközi kamatlábhoz, a hat hónapos BUBOR-hoz kötött, s ahhoz igazodva félévente változik. Az integráció központi bankjának számító Takarékbank által kifejlesztett hitelt nem kínálják teljesen egyforma feltételekkel a takarékok, miután az integrációhoz tartozó 108 hitelintézetnek van mozgástere az üzleti döntéseknél. Az integráció tagszervezetei felkészültek a már eddig is szép számmal jelentkező ügyfelek kiszolgálására.

A devizahitelesek szeptember 29-től igényelhetik az egyösszegű végtörlesztést rögzített árfolyamon: svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jen esetében 2 forintos árfolyamon december 30-ig élhetnek a lehetőséggel. Bővebben>>

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG