1p
Tovább csökkenő jegybanki alapkamatra, de ezzel együtt is az eddig vártnál erősebb forintra számítanak a magyarországi választásokat követő egy évben londoni feltörekvő piaci elemzők
Tovább csökkenő jegybanki alapkamatra, de ezzel együtt is az eddig vártnál erősebb forintra számítanak a magyarországi választásokat követő egy évben londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint a Fidesz-kormány el fogja nyeri a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatását egy új stabilizációs programhoz, és ez csökkenti majd a magyar befektetési konstrukciókat terhelő kockázati felárakat.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlege pénteken kiadott - teljes egészében a választások után várható magyarországi gazdasági fejleményeknek szentelt - felzárkózó piaci helyzetértékelésében közölte: mindezek alapján 3, 6 és 12 havi távlatban most 265, 265 és 255 forintos euróárfolyamot vár az eddigi előrejelzésekben szereplő 270, 275 és 275 forintos árfolyamok helyett.

A GS londoni elemzői ezzel együtt 5,50 százalékról 5,00 százalékra módosították az idei jegybanki kamatmélypontra adott prognózisukat, emellett - a még folytatódó recessziót valószínűsítő konszenzussal szemben - már az idei év egészére is várnak valamelyes - 0,1 százalék körüli - gazdasági növekedést.

A ház jövőre már robusztusabb, 3,2 százalékos egész évi növekedést vár a magyar gazdaságban. Eddigi saját előrejelzései 0,4 százalékos idei visszaesést és 2,8 százalékos jövő évi reálnövekedést valószínűsítettek.

A Goldman Sachs citybeli elemzői elismerték, hogy az új, javított növekedési prognózis a londoni konszenzusnál is számottevően jobb, ez ugyanis 0,2 százalékos idei GDP-csökkenést és 2011-ben 2,4 százalékos növekedést jósol.

A GS saját előrejelzéseinek feljavítását a vártnál jobb export- és ipari termelési adatokkal, a háztartások devizaadósságainak tavalyi gyors ütemű törlesztésével, valamint a magánfogyasztás stabilizálódására utaló jelekkel indokolta.

A ház felidézi, hogy a Fidesz - amely "szinte bizonyosan megnyeri" a választásokat - már kifejezte készségét a tárgyalásra egy új IMF-programról. Az új kormány lazább rövid távú költségvetési feltételrendszerre törekedne, de készen állna szerkezeti reformok bevezetésére is, amelyek hosszú távon megtakarításokat hoznának, és fenntarthatóbbá tennék az államháztartási konszolidációt - jósolták pénteki elemzésükben a Goldman Sachs londoni részlegének szakértői.

A ház - már korábban is kifejtett - véleménye szerint könnyen megeshet, hogy az új magyar kormány "próbára teszi" az IMF és a piacok türelmét, mozgástere azonban korlátozott lesz, mivel a forint valószínűleg reagálna, ha "elhúzódónak és rázósnak" bizonyulnának a valutaalappal és az uniós bizottsággal folytatandó tárgyalások.

VOKS 2010 ÉLŐ
Kövesse online élőben a választási éjszaka eseményeit vasárnap 19 órától a Privátbankár.hu-n!
Mivel a magyar háztartások több mint felének devizaalapú adósságai vannak, a gazdaságpolitikai folytonosság bármilyen megszakadása - ami forintgyengüléshez vezethet - azonnal és közvetlenül a választókat sújtaná, éppen az októberi önkormányzati választások előtt, és ez végső soron "a megfelelő magatartásra fogja késztetni a Fidesz-kormányt" - áll a Goldman Sachs pénteki londoni elemzésében.

Az új IMF-megállapodást és a Fidesz-kormány felelős költségvetési magatartását más nagy londoni házak is jósolják.

A JP Morgan legutóbbi londoni elemzése azt valószínűsítette, hogy a következő kormány szeptemberig új, 2-3 éves elővigyázatossági készenléti megállapodás megkötését fogja javasolni az IMF-nek - a jelenlegi megállapodás október 6-án lejár -, és ha a valutaalap ebbe belemegy, az erősítené a Fidesz gazdasági programjának hitelességét.

Az HSBC bankcsoport minapi magyarországi választási esélylatolgatásában azt írta: megítélése szerint a piac jelenleg "túlárazza" a Fideszhez kötött politikai-költségvetési kockázatokat, tekintettel a párt "viszonylag biztató" múltbeli költségvetési teljesítményére. Emellett a Fidesz is tudatában van annak, hogy a piaci bizalom megőrzése végett szükséges "a konstruktív viszony" fenntartása az IMF-fel - állt az HSBC londoni értékelésében.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatértékelő és tanácsadó csoport legutóbbi előrejelzése szerint a költségvetési hiánycél kérdésében az IMF mutat majd "valamelyes rugalmasságot", de csak abban az esetben, ha az új kormány demonstrálja, hogy képes olyan reformok elfogadtatására, amelyek a későbbi években elősegítik a költségvetési konszolidációt. E cég szerint 5 százalék körüli idei GDP-arányos hiánycélról születhet megállapodás.

Célegyenesben az áramtőzsde - de ki nyerhet vele?
A vállalati megtakarítások is segítettek a hiányon
A Fed nem sieti el a kamatemelést
Takarékláng: törlesztünk, mint a kisangyal

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG