3p
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője levélben kérte a köztársasági elnöktől, ne engedjen a bankok nyomásgyakorlásának, és írja alá az elszámoltatási törvényt.

A köztársasági elnököt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a jogszabály összhangban van-e az alaptörvény előírásával - ezt az államfő írta pénteken, a Fidesz frakcióvezetőjének küldött válaszlevelében.

Az Országgyűlés szeptember 24-én fogadta el azt a jogszabályt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket. A július elején elfogadott első devizahiteles törvény után ez a második jogszabály, amelyet az Országgyűlés a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban megszavazott.

Áder János a levelében azt írta:  "eleget téve az Alaptörvényben rám rótt jogoknak és kötelezettségeknek, a devizahiteleket érintő törvény aláírásáról is a rendelkezésemre álló alkotmányos határidőn belül, alapos vizsgálatot követően hozom meg a döntésemet".

100-ból 100

Az államfő azt írta: következetesen ragaszkodik ahhoz a megválasztásakor tett kijelentéshez, amely szerint "ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni, ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni".

Áder János úgy fogalmazott: "tisztségemből adódó felelősségem, hogy döntésemet semmilyen más szempont, vélemény, kérés vagy felszólítás - érkezzen az bárhonnan is - ne befolyásolhassa".

A Bankszövetség azt kérte, ne írja alá

A Magyar Bankszövetség azt kérte a köztársasági elnöktől, a törvényt küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A szövetség szerint ennek szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, melytől a  most elfogadott törvény elválaszthatatlan.

"A bankszektor ügyfelei felé megerősíti, hogy - amint korábban is mindig az aktuális jogszabályok betartásával dolgozott, - a törvény hatályba lépése esetén pontosan, az abban foglalt határidőket maradéktalanul betartva, végre fogja hajtani a törvény szerinti elszámolást, visszaírást" - zárul a Bankszövetség közleménye.

Holnapig gondolkodhat

A Köztárasági Elnöki Hivatalhoz a jogszabály szeptember 29-én érkezett meg, és az aláírására öt napja van a köztársasági elnöknek, azaz a határidő október 4-én jár le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG