1p
Gyakorlatilag összeomlóban van a Standard Chartered brit nagybank, mivel az amerikai pénzügyi felügyelet 100 milliárd dolláros illegális iráni pénzügylettel gyanúsította meg.

Londonban a délelőtti nyitást követően a Standard Chartered (StanChart) brit nagybank részvényei 25 százalékot veszítettek értékükből. Tegnap este ugyanis a New York-i pénzügyi felügyelet azzal vádolta meg a bankcsoportot, hogy 2001 és 2010 között mintegy 60 ezer pénzügyi tranzakciót bonyolított le iráni ügyfelekkel, összesen 250 milliárd dollár értékben.

A kemény hangú amerikai közlemény egyenesen dokumentum hamisítással vádolja az StanChart-ot, amely eltitkolta az amerikai hatóságok elől az iráni tranzakciókat, így amerikai nemzetbiztonsági érdekek sérültek. A pénzügyi felügyelet szerint ha nem kapnak kielégítő magyarázatot a bank vezetésétől, akkor visszavonják a londoni székhelyű bankcsoport New York államra érvényes működési engedélyét. A StanChart ugyan kikérte magának az amerikai közlemény hangnemét, de érdemben nem cáfolta a felhozott vádakat.

A gyors belső vizsgálat szerint a brit nagybank egyetlen olyan kifizetést sem azonosított, amelynek kedvezményezettje szerepelt volna az amerikai kormány által hivatalosan terroristaként nyilvántartott szervezetek listáján. Mindez azonban nem nyugtatta meg a részvényeseket, akik most nagy erővel szabadulnak a StanChart papiroktól.

A Standard Chartered papírok árfolyama - durva szakadás.
Forrás: Privátbankár Dealbook

 

Egy hónapon belül ez már a második olyan nemzetközi botrány, amely brit bankot érint. A múlt hónapban a brit pénzügyi felügyelet bejelentette, hogy feltáró vizsgálata szerint a City egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a Barclays befektetési ágazatának kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt és alatt rendszeresen a globális irányadó bankközi kamatláb, a Libor manipulálásával próbálkoztak.

A manipuláció célja a pénzügyi válság előtt a Libor profitnövelő emelése volt, a válság alatt pedig a Barclays már inkább a bankközi hitelezés fő kamatlábának csökkentésével próbálkozott, igyekezve leplezni, hogy a cég milyen mértékű piaci stressz alatt állt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG