1p
A helyhatóságok és az állam közötti feladat- és forrásmegosztás bizonytalansága miatt nem tolonganak az önkormányzatok pénzintézetüknél, hogy átalakítsák korábbi tartozásaikat - írja a keddi Napi Gazdaság.

A lap megkeresésére az OTP-nél elmondták, az önkormányzati finanszírozási rendszer egyelőre nem ismert átalakításai a helyhatóságokat kivárásra késztetik. A bank egyelőre nem kötött szerződést a február végén bejelentett, önkormányzati árfolyamgát-megoldás kapcsán, a második félévben azonban már érdemi elmozdulásra számít a pénzintézet.

Az OTP csak kötvényekre érvényes ajánlata három évre 200 forinton biztosít árfolyamgátat a svájci frankban eladósodott önkormányzatoknak, a rögzített szint feletti rész a háromhavi Bubor plusz 1,5 százalékon kamatozik majd, az alapkövetelés esetében pedig minimum 50 bázispontos kamatfelárat számol fel a pénzintézet.

A Magyar Bankszövetségen belül külön munkacsoport dolgozik megoldási javaslatokon, illetve a pénzintézetek egyedileg is egyeztetnek a településekkel.

A Raiffeisen Bank aktívan közreműködik a szektor átalakításában, ami az önkormányzatok oldaláról teljes vagy részleges reorganizációt, banki részről pedig a hitelek, kötvények egyedi döntésen alapuló restrukturálását jelentheti - mondták el a lapnak az önkormányzati (kötvény)hitelezés terén piacvezetőnek számító banknál.

A települések helyzete eltérő, mint ahogy a hitelek, kötvények kibocsátásának körülményei, a futamidő, az árazás és a biztosítéki rendszer is egyedi - a bank szerint ezért egy egységes, termékszintű megoldás nem is érhetné el a kívánt célt. A pénzintézet olyan konstrukcióban érdekelt, amely időt ad arra, hogy az átalakítás zökkenőmentesen menjen végbe, a helyhatóságok elkerüljék az adósságrendezési eljárásokat, a vagyonvesztést, illetve biztosítja, hogy a kihelyezett kölcsönök és lejegyezett kötvények megtérüljenek - közölték a Raiffeisennél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG