A lap azt írta: a szervezet szerint ehhez arra lenne szükség, hogy mentesítsék a közjegyzőket a csak három évre szóló szerződésmódosításokat illetően a szigorú elektronikus archiválási, illetve a papíralapú fél évszázados őrzési kötelezettség alól.
A kamara elnöke szerint azt is érdemes lenne megfontolni, hogy egyáltalán szükség van-e a közokiratba foglalásra - írta a Napi Gazdaság.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Jóval tíz ezer forint alá csökkenhet az árfolyamgát II. közokiratba foglalásának közjegyzői díja egy javaslat szerint, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak készített a Magyar Országos Közjegyzői Kamara - írta hétfői számában a Napi Gazdaság a kamara elnökére, Tóth Ádámra hivatkozva.
A rovat támogatója:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Csaknem 900 embert vettek őrizetbe egy palesztinpárti tüntetésen Londonban
9 perce
-
Rosszul indította a hetet a forint
24 perce
-
Berúgta az ajtót az Otthon Start
körülbelül 1 órája
-
Új, nagy hatótávú, gyorsan tölthető akkumulátort mutatott be a kínai CATL
2 órája
-
Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
2 órája
-
Így csökkenthető egészségpénztárral az Otthon Start havi törlesztője
15 órája
-
Egy vasárnapi online meeting miatt lesz majd olcsóbb a tankolás?
16 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter elárulta, hogyan lehet működő Magyarországot építeni
- Orbán Viktor az EU felbomlásáról beszélt Kötcsén és azt üzente: semmi sem lesz elfelejtve
- Adócsökkentést és euróbevezetést jelentett be Magyar Péter szakértője
- Nem gyalog jött haza Orbán Viktor a válogatott meccséről
- Bejelentették a Tisza harmadik alelnökét – üzent a turizmusban dolgozó vezetőknek
- Épp elég a 30 ezer forintnyi utalvány egy nyugdíjas nagybevásárlására
- A Starschema-exit után: mit keres egy angyalbefektető?
Pénzügyi szektor
Csak két dolog biztos: a száguldó ingatlanárak és a magyar bankok nyeresége?
Gáspár András | 2025. szeptember 4. 14:13
Tőkeerős bankrendszer: üzemanyag van, de útiterv is? Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján a bankvezérek kerekasztalának, melyről a helyszínről, Veszprémből tudósítottunk.
Pénzügyi szektor
Már Nagy Márton is magasabb deficitről beszél
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 3. 18:42
Nagy Márton gazdasági miniszter szerint a gyenge európai növekedés és a választások előtti kormányzati költekezés akár a GDP 4,5 százalékára is emelheti Magyarország költségvetési hiányát idén – közölte a Reuters.
Pénzügyi szektor
Az Európai Bizottság vámcsökkentést javasol az amerikai importra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 19:12
Az Európai Bizottság csütörtökön két jogszabályjavaslatot terjesztett elő az Európai Unió és az Egyesült Államok augusztus 21-én kiadott közös nyilatkozatának végrehajtása érdekében. A tervezetek célja, hogy megteremtsék a vámcsökkentések jogi alapját, amelyek révén az amerikai fél augusztus 1-jétől visszamenőlegesen könnyítéseket biztosít az uniós autóipar számára.
Pénzügyi szektor
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 16:11
Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank: mérlegfőösszege 12 452 milliárd forint volt a félév végén, az aktív hitelezési tevékenységnek köszönhetően pedig a lakossági bruttó hitelállomány 10 százalékkal, a vállalati szegmens bruttó hitelállománya 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Pénzügyi szektor
Megint milliárdokat adtak ismeretlenek az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 11:57
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor
Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor
Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor
Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Tovább eszkalálódik az ukrajnai háború 2025. szeptember 2. 10:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Mit nekünk Barátság vezeték? Szijjártó Péter nagy bejelentést tett 2025. szeptember 1. 13:22
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Nemzetközi
Csaknem 900 embert vettek őrizetbe egy palesztinpárti tüntetésen Londonban
A betiltott szervezet hívei azt üzenték:„Ellenzem a népirtást, támogatom a Palestine Actiont”.
9 perce
Személyes pénzügyek
Berúgta az ajtót az Otthon Start
Erős startot vett a héten elindult, a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Eltűnt Szijjártó Péter videója arról, hogy Magyarország azért vásárol orosz kőolajat, mert nincs más lehetősége
05:26
-
Eladósodik a magyar, rekordok dőlnek a személyi hitel piacon
16:55
-
A mesterséges intelligencia megtámadta a hirdetési piacot
15:29
-
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország
14:13
-
Tizedik helyre került Európában a magyar gasztronómia
12:45
Turizmus Online cikkei
-
Hazánk legszebb pillanatait keresik – indul a Magyarország 365 fotópályázat
06:10
-
Ezen a héten metrós sztrájk Londonban
05:00
-
Merész színek, formabontó megoldások
05:36
-
Klasszis TopDesign 2025: „Az értékelésnél fontos számomra az egyedi és különleges megoldás”
05:33
-
A sziget, ahol több a birka, mint az ember
05:10
A vidék hírei
-
Zápor, zivatar előfordulhat
07:15
-
Ismét lesz KATA és méltányos adórendszer: itt van a Tisza két új politikusa
19:51
-
Orbán Kötcsén: győzelmi terv, kampányvezető-csere és figyelmeztetés az ellenfeleknek
18:54
-
BORKATEDRA – tanulj, kóstolj, művelődj!
15:18
-
Tájékoztatás – A kórház Árva-közi portájának lezárása
15:09
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
2025. szeptember 7. 13:02
-
Hatalmas légicsapást indított Oroszország – az éjjel szintet lépett a háború
2025. szeptember 7. 09:27
-
Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
2025. szeptember 7. 14:23
-
Támadás: „Magyar” újra lecsapott a Barátság kőolajvezetékre – frissítve
2025. szeptember 7. 10:19
-
Összeszorított foggal várhatják a jövő hetet a magyarok
2025. szeptember 7. 08:41
