1p
Gyökeresen eltérő jegybanki politikára, alacsony kamatozású beruházásösztönző hitelek nyújtására lenne szükség - mondta Surányi György, a jegybank egykori elnöke az MTV A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este. A bankár szerint ehhez nem kell újabb hiteleket felvenni, a jegybank megteheti azt, hogy forrást, pénzt teremt, aminek a fedezete az IMF-hitel
Gyökeresen eltérő jegybanki politikára, alacsony kamatozású beruházásösztönző hitelek nyújtására lenne szükség - mondta Surányi György, a jegybank egykori elnöke az MTV A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este

"A jegybank alapkamatát ma valószínűleg nem lehet csökkenteni. Emellett viszont a költségvetés és a jegybank összjátékának eredményeként lehetőség volna arra, hogy olyan középlejáratú, alacsony kamatozású, a kis-, közép-, és nagyvállalatok beruházásait, tartós forgóeszköz finanszírozását segítő forrást bocsásson rendelkezésre a jegybank egy fejlesztési intézeten keresztül, amely öt-, hat-, legfeljebb hétszázalékos forintkamatszint mellett közép lejáratú forrást adna" - hangsúlyozta Surányi György. A pénzügyi szakértő hozzátette: ugyanezen a forráson keresztül lehetne a lakáspiac és az építőipar számára is elfogadható feltételeket teremteni.

A bankár szerint ehhez nem kell újabb hiteleket felvenni, a jegybank megteheti azt, hogy forrást, pénzt teremt, aminek a fedezete az IMF-hitel.

A kormány adócsomagjával kapcsolatban Surányi György úgy vélte: a szándék, az irány a szakértők döntő többsége szerint megfelelő, de nagyon sok olyan pont van, amelyet másként kellene csinálni. Ennyi idő alatt lehet, hogy ennél sokkal jobb programot azonban nem lehetett volna összerakni - fűzte hozzá. Az adott körülmények között a belföldi kereslet visszafogása szükségképpen a gazdaság zsugorodásához vezet. Arra van szükség, hogy a monetáris szférán keresztül szabjon gátat a kormány a kereslet csökkenésének - tette hozzá.

"Az elkövetkező egy-másfél évben valószínűleg más lehetőség nincs, mint valamilyen módon lassítani vagy megállítani a belföldi kereslet egyoldalú csökkenését. Ezt a költségvetési kiadások növelésével, a költségvetési hiány növelésével nem lehet. Ennek lehetőségeit sajnos Magyarország az elmúlt években eljátszotta" - hangsúlyozta Surányi György.

A gazdasági szakember márciusi miniszterelnöki jelölésével kapcsolatban azt mondta: egyrészt azért nem vállalta a felkérést, mert nem látott elég időt a program kidolgozására és végrehajtására. Másrészt azokhoz a feladatok, amelyeket meg kell oldani, valamennyi párt és a széles közvélemény támogatására szükség lenne. Ráadásul arra sem látott esélyt, hogy a fiskális és monetáris politika összhangba kerüljön, amely szintén fontos lenne - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök március 22-én  tájékoztatta Sólyom László államfőt az MSZP azon szándékáról, hogy új kormányt alakít új miniszterelnökkel. Két nappal később a kormányfő bejelentette,  hogy Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Surányi György - mivel az összes párt támogatását nem tudhatta maga mögött - nem vállalta a jelölést.

Hirtelen tele leszünk 29,5 milliós ingatlanokkal!
30%-os adókulcs a magyar off-shore cégeknek
Már idén visszaadják a mentőövet a bankok?
Jóságos bankok: 20 ezer devizahiteles megmenekült?
6 százalékot ver az inflációra az új államkötvény
Bankgaranciával mentené a kormány az élelmiszeripart
100 százalékos előleget a vállalkozásoknak?

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG